Ady Endre

A GYÁVASÁG ISTENESSÉGE

Istenem, nem arra születtem,
Hogy srapnelek zúgjanak a fülemben
Nem erre tanitottak.

Híve vagyok minden titoknak,
De ez egy kicsit mégiscsak sok,
Akár fátumnak, akár oknak.

Régi, vérző mezők fölött nézek föl,
Hol vérző tetemek mozognak
Sok századból összefonódvák.

Sohse védtem a Régi módját,
Én, védő ember s valaki,
De életemnek megszabóját
Szeretem forró párázással
S most szeretem csak igazán.

Óh, hőségek kincse, nagy Isten,
Milyen drága lettél most nekem,
Mert másféle bizony most nincsen
S mi lenne kívüled?

És szeretlek a rettegésnek
Soha még nem volt gyönyörében váltig
És szeretlek a gyávaságig
És ha szeretlek, hát szeretlek
És ha szeretlek, hát szeretlek.