Ady Endre

A RÉG-HALOTTAK PUSZTÁJÁN

Napverte pusztán, lila ég alatt
Lángol a vörhenyes homok.
Egy óriás, tüzes kemence
A puszta. És én loholok.
És én loholok, loholok.

Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. »Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.«

Ez a puszta: a rég-halottaké
S készek a hűs ravatalok.
Jaj annak, jaj, aki megtudja,
Hogy halott. Hogy már rég halott.
Hogy már rég halott, rég halott.