Ady Endre

AZ ELSÖTÉTÜLT UTCÁN

A híres Vénség-utcán,
Hol ifjuságom lakott,
Most vonszolt öregséggel
Keresem a sok régi,
Váró, fényes ablakot.

Bőjtök utcája volt ez,
Minden háza egy világ,
Minden ablaka szent tűz,
Mely előtt váltva mondtam
El az éjféli imát.

Csak láttam, néztem, vártam,
Csak távolról vert a fény,
Ezer ablaknak fénye,
Enyém, dünnyögtem gőggel,
Ha akarnám, az enyém.

Ha bárhol bekopognék,
Kitódulna a meleg
És reám virradnának
Megifjító csókokkal
A legforróbb reggelek.

És most járom az utcát
S amit eddig nem kivánt,
Sorban-sorban elalszik
Gúnyosan ellobogva,
Szememtől, a régi láng.

Talán elunta várni
Késő merszem és erőm
A sok ezernyi ablak,
Honnan hivások jöttek
Ezernyi hajnal-előn?

Itt-ott még világolnak
Gyér, hű, bús utca-szemek,
De már az utca alszik,
Mintha már nem is volnék
S nem bánja, merre megyek.