Ady Endre

AZ ÖRÖMTELENSÉG ÖRÖME

Mosolytalan szám tegnap este
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.

Arra gondoltam: Nap-nyugvással
Milyen öröm már nem örülni
S milyen rekedt az élet-nászdal.

Áldottam a muszájt, a rendet,
Rendjét a nem-lehet-máskéntnek
S azt, aki engem megteremtett.

Ime, elértem a tetőre,
Kihullott minden a lelkemből,
Ami mosolygós, ami dőre.

Elhagyott az óráknak kedve
S nem nézek már ezentúl semmit
Sem örömmel, sem keseredve.

Nem kell reménységgel dolgozni
S tépett lelkemet, mint rossz ponyvát
Újból és újból megfoltozni.

Hogy nem lesz több mosoly-vetésem,
Ezért volt az én mosolygásom,
Legutolsó örvendezésem.

Mosolytalan szám tegnap este
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.