MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Ady Endre

ÉSAIÁS KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA

1. Seirből kiált énhozzám is az Úr: »Vigyázó, mit mondasz az
    éjszakáról, vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?« Ilyen hiábavalóság
    hát az ember isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által
    éjszaka lesz?

2. Hányszor kell még sírnia a szeretet és géniusz doboló vigasságának
    szűnésével a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök a Föld népe
    nagyjainak?

3. Miért, hogy a föl-fölemelkedett Embert mindig visszarántja Valaki,
    kit Úrnak is neveznek, Jehovának is, Rendelésnek is, Sorsnak is? Az
    Ember már-már készül jónak és Istennek változni, de Perazim hegyén
    fölkél az Úr.

4. Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek
    nagyszerű célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a
    békének szivárványhídját? Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon
    völgyében megharagvásában, a mi ősi vadságunkat, hogy gonoszságainkat
    egymásra tüzelje?

5. Bizony a »kegyetlen, hosszú Léviátán kígyót és a tekergő Léviátán
    kígyót« kemény, nagy és erős fegyverével nem látogatja meg senki. És
    a »veres ború szőlőt« vérrel öntözi most megint az Úr. Óh, miért
    olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet
    és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába
    vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.