Ady Endre

KISZAKADT, BÚS NÓTA

Fejük a kezükben,
Tempósan lépnek, hiszen katonák,
Csontváz-légiók az én álmaim,
Mégis menetelnek búsan tovább.

Néha, amiként most,
Kilép a sorból egy makacs legény,
De úgy sajog, úgy fáj, mért nem maradt
S megy ki nem dalolt, szép, régi helyén.

Minek e sok álom?
Minek egy-egy elbúsult katona?
Miért lótnak e csontváz-légiók?
Mikor majdnem biztos már a Soha.

Hát ez a vad Élet
Ilyen szörnyetegül nagy Akarat?
Halál-légióim élnek ma is
S egy-egy közülük néha kiszakad.

Kiszakadt, bús nóta,
Külön álmokból hitvány szökevény,
Tram-tram, menetelnek a többiek
S hogy sajnállak, te bánatos szegény.

De sajnálom mindet,
Siratom ezt a szép álom-hadat
S ki nem ilyen szörnyű Mát érdemel,
Siratom: én felséges Magamat.