Ady Endre

KÖVETELŐ ÍRÁS SORSUNKÉRT

Sok bajom nem volt Istenemmel,
Ő hitt bennem és kiválasztott
S kérdéseire válaszoltam
Mindig egy mámoros igennel.

Az Isten a szivemben vagyon,
Csak néha-néha el-kisétál
S szeretem a szivemet nagyon:
Sorsokat bízott rá az Isten.

Istenem, uram, elvégeztem
Sorsaidat és rendelésed,
De a szívemben nem találom
En-sorsom, aki mindig késett.

Add ide, Isten, a sorsomat,
Enyémet is add valahára,
Együtt laktok s ha szivem rohad,
Hagyd reám már szívem és sorsom.

Beteg sors, szív, de lakóházad.
Szívem, ha öli szent szeszélyed,
Eggyek voltatok a sorsokkal:
Isteni szív ez s mégsem lázad.

Szivemben élsz, sétálgatsz, uram,
De tartozol is a szívemnek,
Alázatosan, nyomorúan
Kérlek: add nekünk a mi sorsunk.

Mi: jó társad, jó gazdád voltunk,
Ne lázíts föl íly hív szolgákat,
Hallod, uram, hallod-e, hallod?!
Mi magunkat kérjük, a sorsunk.

S ha sorsunkat ide nem adod,
Majd megkeressük ezt a sorsot,
Sorsunkat a büszkét s nem vakot,
Amilyen a tied: bocsáss meg.