Ady Endre

RÁZD MEG SZÍVEDET

Jaj, most hallgatsz el, te, világgal megtelt
Mennynek megduzzadt terhes ember-mása,
Sötéten szállongsz, vészharangod alszik
S önmagadnak vagy bús döbbenete.

Olyan gazdag vagy, hogy nyelved megnémult,
Jaj, félsz szakadni szegény, érett felhő.
Kongass elébed, vállald már a sorsod,
Rázd meg a szíved, te: fájdalmas Én.

Ha most húznád meg harangját szivednek,
Halál-angyalok szárnya búgna kórust
Az Élet részeg, égverő dalához
S megtátongna az ördögmély-titok.

Tarajos felhők alatt fojtott szívvel,
Gubbadt sziveddel, e véres haranggal,
Tántorodottan önterhességedtől,
Özönt késleltetsz, vén harangozó.

Sötét a felhő: Istennek felhője,
Bús a harangod: Istennek harangja,
Ontsd a felhődet, kongasd a harangod,
Éld el a sorsod, éld el a szived.

Égzengéssel vak éjszaka boruljon
Fényes délórán s zuhogjon özönvíz
S megkönnyűlt végzet szörnyű zsivajában
Sikoltson végsőt a bomlott harang.