Ady Endre

ÚJ, VIRÁGOS IFJÚSÁGGAL

Általvetőm virág málházza,
Lábaim ugrós kedvüek,
Kedves súllyal hullott reám
Életemnek késett áldása.

Mosolygó, nagy szememben reszket
Sok-sok boldog látnivaló,
Sok telő kedv és áhitat,
Hogy mindent-mindent újrakezdek.

Ni, mennyi van még a világon,
Örömre-szántak és jövők,
Hopp, hívnak-várnak az utak:
Be szép vagy, én új ifjuságom.

Be hazudtam vén teltségemmel,
Be jó az édes habzsolás,
Be sűrü jószág a csoda,
Be jó ember a derült ember.

Kék hegyeken, zöldelő fákon
Ámulat s igéret rezeg
S újfajta, szelid mámorok
Bizseregnek át a világon.

Olyan édes-fáradt az este
S mozgatók a fény-reggelek
S oly boldog az eltévedés
Kis boldogságokat keresve.

Víg a sírdomb, tarkák a völgyek,
Ihaj, be sok a tréfa-szó,
Tájék, kötődés, nóta, nő:
Meg nem állom, hogy ne fütyöljek.