Arany János

A KIS POKOL

ELSŐ ÉNEK

A költő egy zajongó vásárba jut, hol a taszigálást ki nem állhatván, a
vásár közepén magasló hegyre akar menekülni, de szörnyek útját állják.
Midőn egy elszalasztott tolvaj helyett üldöztetnék, földalatti lebujba
veti magát, hol a pohos csárdásban Horácra ismer, ki védelmébe veszi,
s ajánlkozik, hogy a kis poklon keresztül kivezeti a tömkelegből.

Az emberélet útjának felén
     Egy nagy zsibojgó vásárba jutottam,
     Mivelhogy a jó útat nem lelém.
Minő tolongás, öklözés van ottan!
     Ki ad, ki vesz, ki húz-von, csal, ki lop,
     Kevés, hogy nézne csak, mint én, nyugodtan.
De annak is "szsz", tyúkszemére: top!
     S míg fájdalom miatt fogát beszíja,
     Lépen könyökli holmi gaz kolop,
Hogy nyavalyássá lesz, - vagy kicsi híja.
     Sehol megállás: vigyori pofák
     Rivallnak a tömeg közől: "Szoríjja!"
És jó, ha csontod nem lesz por-tobák.
     Nincs ótalom, kell menned a tömeggel:
     Civódó kalmárok; nyelves kofák
Üldöznek, mint hal a prédát; sereggel,
     Unszolva, egész isten-adta nap;
     Hamis árút, hazug szóval s bilyeggel.
Így foly örökké ez ember-iszap
     A hegy körül; melynek kies legormán,
     Szelíd fény lángol, mint az esti nap.
Kiáll a hegy, tenger szigetje-formán
     A pocsolyából, melyet gázolék,
     Melynek vizén nem biztos semmi kormány.
Parnasszus, e szó fényes gázzal ég
     A hegy süvegjén, mint arany bokréta,
     Hová feljutni éhszomjas valék.
De nem csekély az út, nem könnyü séta:
     Meredek a hegy, s melynek köldöke,
     Hullámlik alján az ember-pocséta.
Engemet is hab hab után löke
     S már-már kezemben volt a biztos párkány,
     A szikla-martnak egy éles szöge:
Midőn alattam, mint otromba sárkány
     Duhadt fel a mélység posványiból
     Egy szörny, kinek sosem elég a zsákmány.
Megismerém: e hat betű: FRIVÓL
     Tarkán volt írva minden pikkelyére,...

(1852)