Arany János

ARANYAIMHOZ

Midőn Toldim pályadíjt nyert

Megjöttetek? de már, de már
Gazdag leszek, gazdag vagyok:
Lám a szerencse rám talál,
Hozzám kapnak az aranyok.

Isten hozott, sápadt fiúk!
Színünk, nevünk úgyis rokon:
Nosza, ki hogy segítni tud,
Segítsetek bátyátokon.

Régen s nagyon szeretlek én,
Távolban is szerettelek,
Hej, beh sokat törém szegény
Fejem, míg lebűvöltelek!

Ne féljetek, ne fussatok,
Ne, mint ama gaz nép taval:
Alighogy bekopogtatott,
Megint elillant csakhamar.

Ne féljetek, nem bántalak:
Nagyon szelíd ember vagyok.
Csöndes fiókban tartalak,
Hol nincsenek több aranyok.

Sőt még, ha épen mondanám,
Bolond fővel, hogy menjetek,
Akkor se hajtsatok reám:
Az istenért! ne higgyetek.

Sőt még ha küldenélek is,
Az se legyen nektek zokon:
Ha az ajtón kivetlek is,
Jőjetek be az ablakon.

Sőt akkor inkább híjatok
Több társat is segíteni,
Hogy, ha ismét útat adok,
Ne bírjalak elküldeni.

Inkább... de mit beszélek én!
Eszembe jut Peru s hazám:
Mért mindenik oly holtszegény,
Pedig aranyja sok van ám.

Talán, mert az arany ma már
Földhözragadt inség jele?
Csak gúnyol a világ talán
Szegény magyar költőt vele?

Felelnék rá: dehát minek?
Elhal számon a felelet.
Jó atyafi, hadd fizetek!
Kérem azt a kötlevelet.

(1847)