Arany János

NÉPNEVELÉS

Híres falu Gömörben Jolsva,
Még híresebbé tette jósa,
Kiről bár még nem zönge ének,
Hét ország vet határt nevének.

Jövendül egyre, télen-nyáron,
Túltesz a százéves naptáron:
Mikor lesz szél, eső, zimankó,
Mikor kell bunda, vagy szürkankó.

Hol az okosság mécse rögtön
Kialszik, őt vezérli ösztön,
Mint a kaszáspókot vezérli,...
Vagy ami a szelet megérzi.

Mint egy garaboncás, legottan
Vihart csinál, ha kedve szottyan;
S mit szája mond - probátum! - meglesz
Nyáron meleg, télben hideg lesz.

Ha ő egyszer kimondja, várhadd:
Lesz jégeső, a víz megárad,
Gyümölcskertünk hernyó emészti,
Betegek a szőllő gerézdi.

"Csitt! - közbevág - csitt!" és az apró
Naptárak ajkán elhal a szó;
Vagy azt se tudják, mit beszélnek:
Derűt, borút össze-izélnek.

A Győri, Váci, s több efféle
Mind hosszu orral búnak félre;
S a Lőcsei (oly nagy korábban!)
Meg-megfordul halott porában.

Az üstökös feljőni sem mer,
Csúffá tevé egy földi ember:
Ide s tova lesz (ő ha rest is)
Lesz háború, éhség, vagy pestis.

Örüljetek, szegény parasztok!
Többé ne halljam egy panasztok:
Mit zúgolódtok az időre?
Azért papoljuk mi előre?

Nem! - féltse más, hogy magva vesszen,
A babonát: korántse'! dejszen!
Ha egyszer mi, tanultak, űzzük,
S mint tudományt, rendszerbe fűzzük.

A véges ember mit se tudna,
Ha olykor nincs egy Jolsva, Rudna,
Mely e hitetlen, vak sötétség
Korában szítsa Veszta mécsét.

(1855 jún.)