Arany János

SZENT PÁL LEVELE

Névnapi köszöntő
Borbély Pál szalontai főjegyző névnapjára

Az égből. Borbély Pál kedves druszámnak pártfogói kegyességgel.
Szalontán (franco).

Sz. Pálnak B. Pálhoz küldött 1-ő Levele

"Kedves druszám, édes kedves Pálom,
Minthogy nem jő most szememre álom,
S személyesen nem szólhatok Veled,
Ime küldöm e frankós levelet.
Úgy hallottam, jól van fejed dolga,
Bár nem úr vagy, hanem olyan szolga,
Kinek ura légió, mint tenger,
Mint a Nyírben Compossessor ember.

Ámde nagy kár volna elcsüggedni,
Tüske közzől szoktak vackort szedni;
Minden ember nem lehet egyforma,
Hidd el; nincs jobb étel, mint a torma.
Ha semmid sincs, van szép szabadságod,
A papiros rongyát körülvágod,
És midőn magad vagy egy szobába,
Az igazat megmondhat'd vaktába.
Fizetésed hogy zsíros ne volna,
Ebben Komócsin meghazudtolna.
Búza helyett konkolyt, repcét adnak,
Melyből üttethetsz olajt magadnak.

Azért fiam, csak tűrj, mint a bárány,
Míg megállhatsz kurta lábod szárán.
Hisz ha feldőlsz, elénekli Csere,
Hogy te, mint ő, nem valál csak here.
Járj el a nemzeti kaszinóba,
Mely, mint hallom, most van felbomlóba.
Szép az, aki ott kitesz magáért!
Dicsőség civódni a hazáért.

Most ugyan bor nincs még benne és ser,
Ámde nem megírtam-e már egyszer,
Hogy jó inni, ha szomjuság éget,
Egészségnek fenntartása végett.
Kaszinótok pedig nagyon beteg,
Csak diószegi bor gyógyítná meg.
Ferbli-lázban mit sem ér a lőre.
Pécsi jobb tanácsot ád előre.
És most adieu, szívemnek drága,
Nagyot nőjön lúdaidnak mája."

Nem hasadt még a mosolygós hajnal,
Malac-álmot aludt minden angyal,
És az égi tyúkok gunnyasztának,
Fittyet vetve a kakas szavának.
A mennyország nagy-torkú bakterje
Szundikált még, s nem volt ki felverje,
Amint ott ült, utca szögleténél,
Kétöles lándzsája jobb-fülénél.
Ámde Szent Pál nem tudott alunni,
Óra hosszat még szemet sem húnyni.
Ürgött-forgott, mint tótban a kása,
Innen az-nap az ő fordulása.
Néha-néha pikszisébe markolt.
Mely, mint szérű, oly kerületű volt;
Majd kicsiholt és gyujtván világot,
Olvasgatni kezdé Kartigámot.
Néha ismét verset készült írni.
S a papírt körül is tudta nyírni.
De felakadt szárnyaló múzsája:
"Irjon a szösz, hordja el a gálya."
Ekkor ötlött hirtelen eszébe,
Hogy levélíró volt életébe.
S hogy Szalontán van egy jó druszája,
Nosza tüstént levelet hozzája.
Bő schlafrockját felkapá magára,
Hálósipkát nyom kopasz agyára;
S végezvén még egy kötelességet,
Oly szilkében; melynek neve német:
Tollat márta kalamárisába,
S megtörülve vagy tízszer hajába;
Miután végét rojtosra rágta,
S néha-néha asztalához vágta:
Végre elsült ilyetén levele,
(Notabene: lehúzgálva fele)
S mint az ízem, olyan tücskök benne,
Ördög volna, ki rajta elmenne:

"És legyen sok marhád, mint a gomba.
Látogass meg a Paradicsomba."

UTÓÍRÁS

"Megvan-e még régi jó barátom,
Hordja-e még elviselt kabátom,
Bőgik-e még? írjál róla, írjál,
Debrecenben jó druszám, a vén Pál."

* * *

Ezzel a Szent, végezvén írását.
Fölvevé bádog tolvajlámpását.
És bemenvén az előszobába,
Egy fiók szentnek ragadt hajába.
Hét az óra, mért vagy olyan álmos?
"Kelj föl," úgymond, "Aranyszájú János,
Fogass bé a posta-taligába,
E stafétát vigyed hamarjába'
Nagy-Szalonta híres városába,
Az öreg Nótárus hajlékába.
Kívánj neki friss jó egészséget,
Tudom, szívesen fog látni téged."

Ezzel visszafordult dunyhájába,
János pedig fogván taligába,
Útra indult, s mint malac rívása,
Messze zörg a talyga nyikorgása.
Szűkön van most Pálnak ott fent hája,
Azt siratja fakó taligája.
Mert a disznók mind pokolra mentek;
Foghagymával zsíroznak a szentek.
Ámde János sehogysem tűrheti,
Hogy fülét a talyga sértegeti,
A tengelyre köpköd, mindhiába,
Annál jobban csikorog agyába'.
Mit tegyen? vizelni kezd az árva
A marokfa száraz oldalára.
Hajh de mig ő kerekét locsolja,
Balgatag fővel meg nem gondolja:
Hogy minálunk térdig ér a sár, víz.
- Ha nem isztok, hordjon el az árvíz.

(1846)
Vége