Arany János

VAN-E OLYAN...

Van-e olyan hamvába holt fiatal,
Aki mostan fegyvert fogni nem akar?
Fegyvert fogni, fegyverkezni csatára,
Magyar hazánk védelmére, javára?

Kiestünk volt a háború sodrábul,
Irtóztunk a sárgapitykés kabáttul,
Elpuhított, nyomorított a német
Csúfja lettünk ősapáink nevének.

Hunyadiak, Rákócziék, Bethlenek
Idestova már mesévé lettenek,
Szondi vitéz, Zrinyi Miklós, Szigetvár,
Szájrul szájra itt-amott is alig jár.

Hallottuk a tatár futást, a régit,
Török világ, kuruc világ regéit;
Kuruc nevet viselt a jó hazafi,
Labanc volt a honáruló kurafi.

Hej a labanc! hej aki felmarkolta!
Országunkat a németnek eladta,...
Akkor támadt az a híres Karaffa,
Ki a magyart, mint a búzát aratta.

Leopold volt a labancok királya,
Sokat akart, de beletört bicskája,
Mert erősen hadakozott ellene
Rákóczi, meg a magyarok istene.

Azt akará, annak tudott örülni,
Hogy a magyart ő fogja eltörülni,
De Rákóczi a magyarság nevébe'
Kurucokkal állott neki elébe.

Most, amivel nagy Leopold nem bira.
Abba fogott a hetedik kis fia:
Erőlködik, berzenkedik keményen,
Elvesztené a magyart, hogy ne légyen.

Nagyot akart, szerzett is ám barátot:
Ránk uszíta dühös rácot, oláhot,
Ideküldé granicsárját, vasasát,
Buda várán felütötte a sasát.

Hetvenkedett, parancsolt is kevélyen,
Szép hazánkat felosztotta levélen;
Ilyen osztályt nem mindenkor hallani:
Alig maradt a hazának valami.

Nem tetszett ez Görgeinek, Kossuthnak,
Meg azoknak a kis honvéd fiuknak:
Élet-halál! Szuronyt szegezz! előre!
Rendre dőlt a granatéros előtte.

Fut a német, fenyeget a sarkával,
Fut a magyar, egyengeti tusával:
Isaszegnél, Nagy-Sarlónál, meg arrább,
Üti-veri kegyetlenül, mint marhát.

Buda várban ott ül Henci kevélyen,
Pest városát ágyúztatja keményen;
Ha mondanák sem hinné, hogy megakad,
Hogy a honvéd megmássza a falakat.

De a honvéd nem késik a dologgal,
Megbirkózik ágyúkkal és falakkal;
Henci vitéz, ütött nektek az óra:
Buda várán leng a magyar zászlója.

Kiseperők hazánkból a németet,
Ezt a háromszázesztendős sz........;
Megtanulánk hadakozni emberül,
Magyarország régi napja felderült.

Most hadd jőjön az a muszka, ha ráér,
Lássa, hogyan harcolunk a hazáér;
Lássa víni a szabadság gyermekit,
Kiket a hon szeretete felhevit.

Nyolc karajcár napi bérünk; ez is jó,
Ezer forint nyomorultnak: be szép szó!
De nem azért ontja vérét a magyar,
Hanem mivel szolga lenni nem akar.

Kétszázezer jó katonánk fegyverbe,
Kétszer annyi fiatalság heverve;
Négyszer annyi derék férfi, ha kell, több:
Hát ha ez is valamennyi fegyvert köt!

Talpra fiúk! kiállottuk a nagyját:
Keserülje meg a nemzet haragját
Akár német, akár muszka, akármi,
Ha merészel orrunk alá piszkálni.

(1849)