Babits Mihály
ILLUSZTRÁCIÓK
MINDENFÉLE KÖNYVEKHEZ
1.
Világhistória.
Egy római, kilépve Liviusból,
nagy,
méltóságos, szónokló alak,
vas ércből látszik és nem lanyha
húsból
előttem lassú léptekkel halad.
Parancsot oszt; s a vértanúk a
guzsból
jajgatnak, mint a téli madarak.
Én térdelek; s szól a
pribék: »Ne guzsgolj!«
S int kínom, pálmám és az égi
lak.
De jaj! nem merek a kínpadra hágni
kész
inkább Divus Augustust imádni
és eskümért már jön a botos augur.
Egy kört csinál: Procul este
profani!
S míg morganak unalmas babonái
ó, holt Athén!
neved szivembe jajdul.
2.
Detektívregény.
Egy mozipark, egy pompás
mozipark
fenyvek, veranda és az éji fény,
mely elsikamlik a
lépcsők kövén;
egy rács, amelyet markol durva makk:
a betörőé; hág a durva sark
nyomát a
fehér kőre letevén;
egy rándulás - és feltünik a vén
fej:
szántott homlok, vad szem, görcsös ajk...
Egy mozipark, egy pompás mozipark.
Benn
a villában a kisasszony alszik
és szerteszéjjel szunnyad annyi
rét.
Csodás nyugalmu éjjel. És a halk,
sík
vászonégen végig szinte hallszik
a tücsök, hogy bezengi a cserét.
3.
Régi magyar irodalom.
Ihol ama híres gróf Listius László
írtam
krónikámat, magyarokért gyászló,
ritmusban a gaz tar vérpatakot
gázló,
fegyver, hadieszköz, címerek és zászló.
Haj mit ér az fegyver? haj mit ér az
virtus?
Plutó országában elhallgat az ritmus.
Egy igaz
dicsőség, melyet szerze Krisztus
ragyog örökkétig, égi
amethystus.
Későn ugyan bántam, ugyan
megsirattam,
hogy a Krisztus igaz utait elhagytam.
Hóhér fene
marka fenyeget most engem.
Hóhér bárdja küldi Isten elé lelkem:
az
leszen bírája, akinek adósa. -
Könyörögj érettem lybanoni rózsa!
4.
Modern vázlat.
B. M. verskötetéhez.
Egy furcsa vidéken bolygok
és lengetem
árva sarlóm
hol minden epedve boldog
s nagy nők hevernek a
tarlón.
Ezek a nők nem is élnek,
e madarak sohse szállnak,
e
szél csak szele a szélnek,
ez árny csak árnya az árnynak.
Egy furcsa vidéken élek,
amelynek a
hold a napja,
amelynek teste a lélek
és lege a semmi
habja.
Folyóvize léghabáram,
puha földje álompárna,
amelynek
élete álom,
s maga a halál az álma.
Ezen a furcsa vidéken
csöndnek hívják
a szerelmet
felhők hevernek az égen
a mezőn nők, nők
hevernek,
lelked puha csókkal hintik
testedbe halkan
omolnak,
mély, mély ölük neve: mindig,
sötét ajkuk neve:
holnap.
5.
Nyugalmas téli kép.
Életem margójáról.
Olyan csöndes előkelő utcák,
annyi
kedves, nemes villaház:
itt a hintót még paripák húzzák
itt a
pénzes nyugalom tanyáz
itt az úri elvonult családok
bubusgatják
gyermekeiket
ha a várost tengernek mondjátok
ez egy békés
árnyas kis sziget.
Tél van most. A hófehér falombok
ciframintás
stukkatur plafon
udvarokban hófehér galambok
ugrálnak a
hófehér havon.
Vaskapukon zuzmarával mintáz
a finom fagy -
efemér relíf
fenn az égen pelyhes dunnán hintáz
egy
fehérbundájú friss, naiv
tizenkétesztendős gyermekangyal
dunna
közül néha lekacsint
(szeme huncut, félig húny és kancsal)
s a
csöppke kis leánynak leint
kit az utcán, kapu előtt,
gondos
melegen felöltöztetve lát
zsinoron vezetni egy
bozontos
hosszúszőrü nagy fehér kutyát.
6.
Ligeti részlet.
Csavargók csavarogva ketten
a fákat
nézik a ligetben.
S búsan az egyik mondja: »Pajtás,
az
én életem sárga hajtás.«
S a másik szól: »Hordtam a
zsákot
és minden zsák nyakamra hágott.«
Csavargók csavarogva ketten
hintókat
látnak a ligetben.
S búsan az egyik mondja: »Pajtás
az
én életem lassu hajtás.«
S a másik szól: »Hordtam a
zsákot
Ki könnyü volt, előmbe vágott.«
Csavargók csavarogva ketten,
lányokat
lesnek a ligetben.
S búsan az egyik mondja: »Pajtás
az
én életem rossz ohajtás.«
S a másik szól: »Hordtam a
zsákot
mért is szeretem e világot?«
7.
Utolsó kép.
Nézd! Áll valami óriási bál
egy táncos
örvény szíveket cibál.
Illatos felhők nyúlnak
szerteszét:
bugyborgó zene, csiklandó beszéd.
A nagy zajtól hunyorgnak
fényszemek
sugarak pántlikái rengenek.
S a nagy fénytől mint ázott
angyalok,
vakulnak és fakulnak a dalok.
Tenger a fény itt és a zene szél
s a
vidám világ vihar és veszély.
