Babits Mihály
MÁJUS
HUSZONHÁROM RÁKOSPALOTÁN
1912.
1.
Pest utcái között rohanó nép,
puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava,
forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a
percet
nincs hír, nincs újság, villanyosom
megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem
ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se
visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső
csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a
fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén
bőg)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám
most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó
bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falún az üres
sínekre merengni.
Ó jövevény sínek, visztek-e
még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig, ahol most csörren az
ablak,
hol most csorran a vér, forran a
forradalom?
hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s
sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
hol tán míg irom ezt,
Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt
megszületett a Jövő.
2.
Ó te Jövő, aki jössz és senkise sejti,
hogy itt vagy;
jössz és senkise lát; jössz sürü
fátyol alatt,
mit hoztál, idegen? mit, mit viszel el? van-e
célod
vagy boros emberként ingatod útaidat?
Ah,
boros is vagy már ezer őrült eszme borától.
Álmodsz
s kóros vágy szennyezi álmod izét!
Álom vagy magad: a mult álma,
ki halni szeretne,
s sír, hogy mindene fáj s
nem lehet így betegen.
Jöjjön az elhazugult életre halálos
igazság,
lesben az utcákon álljon a kósza
halál:
minden mindegy már! zúgjon fel a tengerek
alja!
hányódjon fel a geny! jöjjön a
forradalom!
Jöjjön a barbárság! jöjjön legalább az
igazság,
annyi hazugság és elmulatások
után!
Jöjjön a lázálom, mely minden bűnt kibeszél majd:
egynek
mondja: »Jogok gyáva barátja, remegj!«
Másnak:
»Ajkaidon kopott szó lett a szabadság!
s
szíved zsarnok volt, öklöd rossz kalapács.«
Másnak:
»Álnokul és önzőn fogtál kezet: íme
véres
lett a kezed: moshatod a kezedet!«
Mindnek: »Félre
vakult csökevény, s ti koholt ideálok!
Nem
játék a világ! Látni, teremteni kell.«
