Babits Mihály

NAIV BALLADA

melyben a költő elbeszéli, hogy egykor nagy sereg lányokat
látott, akik liliommal lelket ölni tudnak és hogy félt tőlük és
hogy kérte őket, hogy ne bántsák a lelkét, mert a költők lelke
e világnak kincse.

Láttam nagy sereg lányokat
sereg lányokat liliommal. -
Akkor a lelkem fájdalommal
küzködött sok nehéz orommal
és láttam mérgezett szirommal
gyilkoló kába liliommal
jönni nagy sereg lányokat
  és mondtam nékik: «Lányok,
  koldus vagyok én:
  de ha meghalok, mégis
  e világ lesz szegény.»

Nevettek s mondtam akkor én:
«Király voltam, vittem a gályát,
térdeltem a tenger dagályát,
valamint Mithras ős bikáját
reávetvén hajóm igáját.
Király voltam, vittem a gályát.»
Nevettek s mondtam akkor én:
  «Talán király se voltam,
  csak matróz siheder:
  de ha meghalok, mégis
  tenger süllyed el.»

«Szerettem mindent, ami új,
szerettem mindent, ami ódon:
úsztam kanyar, gonosz folyókon
táncoltam a részeg hajókon,
némán poshadtam lusta tókon,
szerettem mindent, ami ódon
szerettem mindent, ami új:
  bús zene volt a lelkem,
  éltem ütemét:
  ha meghalok, az Isten
  behunyja egy szemét.»