Babits Mihály

OLYAN-OLYAN GAZDAG VOLTAM

1926 táján.

Olyan-olyan gazdag voltam: gazdagságommal nem törődtem
Olyan-olyan szomoru voltam: mi hasznom lett volna belőle?
Elástam minden kincsemet mélyre, s mélyebben a mélynél:
fölötte föld és kő és viz és évek és álmok és éjfél.

Elástam minden kincsemet viz alá, könnyek alá,
s ahonnan hajdan kivájtam, kegyetlen kövek alá,
kenyértermő mindennapok fösvény bus földje alá,
mit csak gyáva eke tár, mely kincset nem talál.

De most tavasz szelei fujnak, és kedvesem biztat
és kezek nyulnak felém, és szivem is izgat.
Mi lenne ha kincseim ujra fölásnám?
Mert erős vagyok én, és gazdagabb mindenki másnál.

(Oh jaj vigyázz, a nagy vizeket kiszabadítani vészes!
Kincsed tán nem is volt arany, csupa rozsdás és penészes,
vagy elrabolták azóta, s ha talán meg is találod,
tolvajok ujjnyomatával szennyezve máris utálod.)

               Kéziratból megjelent a Magyar Nemzetben 1942.