Babits Mihály

PROLÓGUS

Kerékjártó Duci jótékonycélú hangversenyére, 1914 nov.

Király, király, közönség...
ezen a bús telen
milyen versek köszöntsék
szined ez estelen?
Zenész, amíg zenéd szól,
figyelve, hangtalan,
tudunk-e mint egyébkor
élvezni gondtalan?
Ó, zongorás, ma rajta,
verd, verd a zongorát,
hogy át ne halljuk rajta
a fegyverek zaját!
S te hegedűs, te gyermek,
a hegedűt rikasd
s nyujtsd bővön a kebelnek
e rittató vigaszt,
s a tompa dobra, melyet
szívünkben ver a gond,
zenédből puha selymet
csavarva jól bevond,
hogy ne halljuk a dobszót,
a tompa gond szavát,
gyermekszívedből jobb szót
bocsáss szivünkön át:
nem tiéd igazában,
ó, harcok istene,
e föld, míg a világon
van gyermek és zene!

De nem léhán felejtve,
de nem mint bús madár,
fejet a szárnyba rejtve,
- a zene ez a szárny -
de nem vakon mulatjuk
időnket, balgatag,
lebukva, léha hattyuk
- s a zene a patak: -
röpítsd, ó szárny, ragadva,
ki tétlen csüggedett,
s jusson víz a patakba
locsolni a sebet.

Ó, zene szent segítség,
patak, mely zengve lejt,
vizeid édesítsék
a könnyek tengereit!
Ó, zene enyhe nedve,
tőled gyógyul a hit,
te vidítod peregve
katonák lábait,
bezengve messze síkot,
veszélyek mezejét,
peregve te vidítod
únt harcok ütemét:
nekünk is zengve mélán
vidítsad a valót:
lásd, nem feledni léhán
kivánunk takarót,
hanem hogy édesednék
a bánat, a bajok,
és lenne kincs az emlék,
mely szívünkben sajog,
valamely kedvesünkről
- kinek ne volna lent? -
egy fiatal fiúról,
ki értünk messze ment.
Talán az anyja mellett
gyermek volt mostanig,
és most ki tudja, merre
szenved, ki tudja, mit!
A lelkünk egyre nála,
minden emléke szent,
s dal lesz, ha hal, halála,
ki értünk messze ment,
dal lesz, ha hal, halála,
ki értünk messze halt
- s a dal a legszebb hála -
zengd nékünk ezt a dalt,
  ó, hegedűs, te gyermek:
zengj hálát húrodon,
ne hálátlan keservet,
mely halállal rokon,
s hogy akik messze értünk
ontottak drága vért,
érezzék, drága vérük
nem folyt csak bánatért,
zenész, te szívhúrokból
vágyszőnyeget szövő,
csendüljön ki dalodból
a Béke és Jövő:
zengd, amit Ők akartak
- s jaj! meg nem élhetik -:
kik életünkért haltak,
zengj életet nekik!