Babits Mihály
RITMUS A
KÖNYVRŐL
Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem
kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv
is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a
Könyvben az Ember.
Tudom én, hogy ülj bár autód
volánja
mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya, -
mostoha
vagy édes: az Élet leánya
lelked, s csak a forró Cselekvést
kívánja.
De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres
Élet!
Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett?
Csatatér a
világ, s minden csuromvér lett,
mióta az Írást legyőzte az Élet.
És azt se mondjátok, hogy elég a könyv
már,
hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár,
s alacsony
lármával tellik ma a könyvtár,
ami volt szent kincsek csarnoka,
és mentsvár!
Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az
se;
s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se:
de a gaz is
trágya, ne bánjátok azt se!
Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy
rossz-e?
Óh öntözd lelkünket, termékeny
áradás,
melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás
bora érik,
s melynek sodrán a tanodás
fiú messze tenger öbléig csónakáz!
Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt
ablak!
Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!
Választott, hű
barát, ki sohase zaklat,
de kész a hívásra, s mindig ad, ha
adhat.
Öröklött, nagy Varázs, holtak
idézője,
messze nemzedékek egymáshoz fűzője;
mert csak a Könyv
kapcsol multat a jövőbe,
ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.
Ki nélkül a nép csak feledkező
falka,
emlékezet! áradj szerte a magyarba!
Jaj, nem elég
minket kapcsolnod a Multba:
jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!
Jelent a jelennel, testvért a
testvérrel
köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel!
S
elszorított, fájó tagokba is érj el:
ne engedd zsibbadni, fussad
át friss vérrel!
Különös háló, mely országokat fog be!
Óh
megmaradt fegyver: út messze szívekbe!
Ködön át, bús társak,
törjétek küszködve:
s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,
az Emberszellem szent hálójába,
amely
idegent is szelíd testvérségbe emel,
mint titkos felhő,
mely e földi vesztőhely
szegény elítéltjét ég felé viszi fel.
Pesti
Napló, 1929. május 19.
