Babits Mihály

SARKUTAZÁS

1937. május.

1. Fürdök az óraketyegésben. Visz a sok
    puha, pici
    hullám, amely az egész világot viszi.

2. Ringók, simák, s Niagarák vizeinél
    sodruk sürübb.
    Páncélhajó se tudhat úszni ellenük.

3. Lassan visznek. Csak alig változik a táj.
    Igy marad el
    egyenként minden amit futni látni fáj.

4. Ház és bokor,
    a nyájas föld mely otthonom volt s egy velem,
    a semmiségbe siklik és már nincs sehol.

5. Gyér a vidám rét. Több már ami sivatag
    és idegen...
    Mert zordabb világrészbe ér be életem.

6. Hogyan öltözzem? S felszerelést mit vigyek?
    Idegen ég
    süvít elém. Fukar, kietlen és hideg.

7. A zöld jég s lila köd hona, hol a hazug
    sarkfény lobog,
    szelídebb, mint ahová menni én fogok.

8. Minden pici
    hullám tovább hajt egy makacs pólus felé.
    Míg utam befagy, s gyász-szinem lesz a fehér.

9. Telek tele
    holott nem vár fókabőr, eszkimó-verem...
    Fagy, bőjt, magány: se jó falat, se szerelem.

10. Jaj mi marad abból ami ma még enyém?
      S mi lesz ami
      még ott is éltet? Milyen silány sarki fény?

11. Hulló társak, elveszett expedíció...
      Értem soha
      nem jön repülőposta vagy mentőhajó.

12. Óh boldog, boldog és háromszor boldog a
      sarkutas! Ő reméli még, hogy visszatér:
      de én soha.

13. Vad rémregény. Valószinütlen. Költemény.
      Oly ostobán
      zeng fülembe, mintha magam sem érteném.

                                       Est hármaskönyv, 938.