Babits Mihály

SOK SULYOS ÁLOM

Sok sulyos álom háborit gyakorta,
amilyen álma senkinek se volt
és lelkem mint az óriás retorta,
amelyben egykor Isten főztje forrt,

midőn a világ tésztáját sodorta,
remekké gyurva a sötét gomolyt,
hogy bár nem édes, ékes lett e torta
s disziti föllül a nap és a hold.

Igy lelkem uj világok vegyedénye,
de zárt edény és szája, csőre nincs.
Az én szobámnak nem nyilik redőnye.

Az én kincsem elásott, néma kincs,
az én álmom felejtett, régi álom:
saját szivemnek kulcsát nem találom.

                             Kiadatlan kézirat.