Babits Mihály

SZÁLLÓ NAP UTÁN

(...Szelídre szűri a nyár sugarát
   ez a délután
s langy fényfüggönnyel a házak vállát
   bevonja puhán...)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ilyenkor, látod-e, húnyt lelkemre
   csókot nyom a nap,
és menni (gondolom) oly jó lenne,
   amerre a nap
csak menni (gondolom), egyre menni,
   napot nap után,
vonalra ugrani, nem pihenni,
   szálló nap után
suhanni, zöldszinü tenger lombok
   közt fulladozó
faluig szállani, minden gondot
   elhullatozó
lélekkel, túl a Dunára, messze,
   szálló nap után,
lombos faluig, hol lombba veszve
   nyíl egy kapu tán
elénk s azon át bejutunk egy házba
   hűs pitvaron át,
s ott lelne a lelkünk elkáprázva
   új túl-a-Dunát,
új túl-a-világot, új világot,
   fehér falu sok
mély, régi pamlagu hűs szobákat,
   hol védve susog
a függöny; így susog: „Én az ablak
   „hű őre vagyok
„és kitekinteni sohase hagylak,
   „pillét se hagyok
„ideszállni a külső zajból hozzád,
    „mert vám vagyok én,
„s e csöpp szoba messze csöndes ország
   „a vágy fenekén:
„majd okosan itten megbú lelked
   „(szökött katona)
„és e szoba lesz majd szőnyeg-kerted,
   „párnák vadona.
„Künn zúghat azóta az őrült bóra,
   „hányódhat a tó:
„itt nézd, a hűs falon őr az óra,
   „áll a mutató,
„a percek ostoba gillotinja,
   „s a perc fenekén,
„hova nem hat a század szörnyű kínja,
   „elrejtelek én,
„én, függönyös angyal, szárnyaimmal:
   „ó, jer, te szegény,
„jere fájó fejjel, fáradt ínnal,
   „védőd leszek én,
„s szelídre szűrve az ég sugárát
   „(jere, szenvedő!)
„oly, hűn megőrzöm a lelked álmát,
   „mint egy szemfedő!”