Babits Mihály

TAVASZI HARSONA

1905. ápr.

Szép tavaszi reggelen megharsan a trombita,
katonák vonúlnak végig az uccán,
      s hogy pattog a villanyos csengő!
ma először nyitottak ki minden ablakot;
ma először szimatolom a napsugár szagát;
ma azt riadom: Diadal! Diadal
      s lelkem csupa villamos csengő.

Ne kötözd a sebeket! Hadd folyjon a vér!
hadd haljon aki haldoklik! Az éljen csupán,
      ki föl se vesz holmi kis karcot!
süt a nap! Süt a kard! Süt a trombita!
lelkem csupa villamos csengő,
s mind azt csengi: Diadal! diadal!
      mert harcot vívtam, győzelmes harcot.

Diadalmasan vonulnak föl lelkem vadabb érzetei
s a megszokott hunyaság, elfeledkezve félelmeiről,
      elszégyenűlten bámul utánuk:
mint mikor szép tavaszi reggelen megharsan a trombita,
katonák vonulnak végig az utcán,
s a kis szolgáló, föltérdepelve az ablakdeszkára
      majd kiesik, úgy bámul utánuk.

                                           Nyugat, 1925. II. kötet 200. l.