Babits Mihály

TEMETŐI TAVASZ

1911.

Honnan is ismerem én e bús temetői tavaszt már!
      Gyermek voltam... rég... Laktam a méla falun...
Oly gyönyörű szép volt, hogy minden olyan szomorú volt:
      vittem friss koszorút, jártam az ó temetőt.
Oh, gyönyörű szomorúságom, szomorú gyönyörűség!
      gyermeki gyémántkönny! Óh, temetői tavasz!
Mellettem gyászfűz és szépszemü fekete néni...
      Élni kivánt a holt, halni kivánt aki élt...
Szürke hajók az ég óceánján nesztelen úsztak:
      sárga pamlagokat szórt e hajókra a nap;
sárga pamlagokon szép meztelen angyalok ültek,
      meztelen angyalokat néztem az ó temetőn.
Már az esteli harmat a síri virágokon ingott
       (könnyes kis gyermek, friss temetői virág!)

                Megjelent a 927-ben kiadott első «Versek» kötetben.