Babits Mihály

ÜNNEP

Ó honni halmok nyájas enyhesége,
friss gyermekségem gyönyörü vidéke,
szivem remegve veri: Béke! Béke!
ó hajóhinta, messze dobbanások!
A föld is enyhén dombokat dobog
s nagy emlei hulláma elcsobog
verdesve halkan, mint távoli dobok,
ó hajóhinta, messze dobbanások!
Ünnepre dobban a falunk harangja
s a völgy teknőjét megingatja hangja,
hintaként ing a lanka, ring a lanka
ó hajóhinta, messze dobbanások,
minthogyha messze vihar volna kinn,
lassan inogna a teknős kabin,
mert teknején vihar dobolna kinn -
ó hajóhinta, messze dobbanások!
Dob... dob... harang... hajók harangja... Bim-bam
hány drága társam a viharban kinn van
magam szédülök a sötét kabinban,
ó hajóhinta, messze dobbanások!
ó honni domb, sík földön enyhe ránc,
mi lelt, hogy szerte vadul ingva rángsz?
- egyedem, begyedem, tengertánc -
ó hajóhinta, messze dobbanások,
dob... ágyúszó... haldoklók tompa szitka...
ó szent hazám, habokra kitaszítva:
merre az örvény és merre a szikla?
ó hajóhinta, messze dobbanások!
lövés... harangok... távoli dombok...
hullámzó dombok... dombozó habok...
szív, mely földdé vál... föld amely dobog...
ó hajóhinta, messze dobbanások!
dob... ágyúszó...
Csak az ünnep harangja
és békét hullámzó domb, enyhe lanka,
s békét sóvárgó szívem béna hangja -
ó hajóhinta, enyhe dobbanások!

                           Nyugat, 1914. II. 459. l.