Balassi Bálint

EBBEN A NOÉ BÁRKÁJÁBÓL ELREPÜLT GALAMB ÁLLAPATJÁHOZ HASONLÍTVÁN ÁLLAPATJÁT, KÉRI ISTENT, HOGY ÉLETÉNEK SŰRŰ NAGY VESZÉLYIBEN ONTSA REÁ KEDVÉT, S ÁLDÁSÁNAK BÁRKÁJÁBAN VALÓ BÉFOGADÁSÁVAL MENTSE MEG AZ SOK KÍSÉRTETTŐL FEJÉT

1
Segélj meg éngemet, én édes Istenem!
Reméntelenségben ne hágyj elsillyednem,
Ím, minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem.

2
Sok nyavalya miatt apadott hitemet
Most többíts meg bennem, segélvén fejemet,
Kit ez világ útál, csúfolván éngemet,
Veszett életemet.

3
Mint galamb, ki Noé bárkájából repült,
Nagy vízözön miatt meg bárkára került,
Szájában ágat hozván, tetejére ült,
Ki zöld ággal újult,

4
Szinte úgy most lelkem ő nagy ínségében
Meg tereád került kételenségében.
Noha elhagyott volt; most reménlettében
Rád szállott hitében.

5
Új könyörgést hozott néked új ág helyett,
Ki jó reménséggel virágzott, zöldellett,
S adja ő magát is kezedben ez mellett,
Így vár bárkád felett.

6
Mint egy nagy bárkádban, vedd bé azért szegént
Jó áldomásodban fogadásod szerént,
Hogy az kétség miatt el ne hágyjon megént
Téged, szentséges fént!

7
Kiből, Uram, néked de mi hasznod lenne,
Ha a kétség miatt ő Pokolra menne?
Lám, már megváltottad, hogy ne égne benne,
Sőt jót érdemlene.

8
Régen egy galambot ha Noé megtartott,
Hát hogy hadnál éngem, kit Fiad megváltott,
Ki tégedet régen keserven kiáltott,
Szíve szerint áldott?

9
Segélj azért éngem, kegyelmes Istenem,
Örvény fenekére ne hágyj alámennem;
Kiért azmíg élek, kész vagyok hű lennem,
Nagy háladást tennem.