Balassi Bálint

[HATVANHARMADIK] COLLOQUIM OCTO VIATORUM ET DEAE ECHO VOCATAE

ugyanazon nótára

1
Nyolc ifiú legén minap úton menvén
       egy erdőben jutának,
Estvefelé lévén, tréfálván, beszélvén,
       ők egymásnak mondának:
Végyünk szót Echótól - mond - mi mátkáinkról,
       mondja nevét azoknak!

2
Credulus az első, lőn azért elkezdő,
       s monda nagyon kiáltva:
Echo, de kicsoda, aki sok kínomba
       most megvigasztalhatna?
Kérlek, mondd meg nevét, kit mint idvösségét,
       bús lelkem úgy kív[ÁNNA!

3
Mosolyog magában Credulus ezt hallván,
       s rajta csak csudálkozik;
Őutána azért tőn az ilyen kérdést,
       ki társaság közt másik:
Ki fagyott elmémhez - mond -, mint víz nagy dérhez,
       télben jég amik[OR SÍK?

4
Harmadik is monda nagy hangosan szólva
       mindenek hallotára:
Echo, jó asszonyom, kinek régi kínom
       vagyon nyilván tudtára,
Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek
       javával tölt ko[SÁRA?

5
Szavát elereszté, negyedik is kezdé
       el Echóhoz kérdésit
Szép szerelmeséről, kihez gerjed belöl,
       s kit szíve szerint óhít:
Szörnyű kára után nevezd meg - mond - nyilván,
       szeret lelkem im[MÁR KIT?

6
Ezután ötödik, ki mentűl kisebbik,
       Credulus atyjafia,
Mindjárt előszóla, felszóval kiáltva
       Echót nevezi, híja:
Ki az, kire éngem gyújtott - mond - ily igen
       Venus futo[SÓ FIA?

7
Hatodik Aminta, előálla, monda,
       mert veszett, alég várja,
Hogy szent nevét hallja annak, ki ő lángja,
       s kinek javát akarja:
Hát annak ki neve - mond -, aki szerelme
       szívemet kínnal [MARJA?

8
Szóla hetedik is, kinek neve Thyrsis,
       s ki hazáját elhadta
Azért, hogy egy kegyes, akihez szerelmes,
       szerelmét megtagadta:
Régoltától fogva szerelem kínjába
       éngem - mond - ki sí[KATA?

9
Utolsó a Montan, kinek édes társán
       való nagy bánat árta,
Nagy fohászkodással így szóla Echóval,
       jutván eszébe kára:
S annak tudd-é nevét - mond -, kiért szívem ég,
       s ki ez sok kínban [MÁRTA?

10
Egy szegény szarándok, régi barátotok
       éneklette ezt néktek,
Kik a magyar nyelven való versszerzésen
       egymással vetekedtek,
Kit a nagy hamisság és háládatlanság
       föld szélére kergettek,

11
Az másfélezerben és nyolcvankilencben
       Szent Bertalom-nap után,
Világ határira való bujdosásra
       keservesen indulván
Édes hazájából, jóakaróitól
       siralmasan búcsúzván.