Balassi Bálint

HETEDIK KIBEN AZ KESERGŐ CÉLIÁRÓL ÍR

1
Mely keserven kiált fülemile, fiát
       hogyha elszedi pásztor,
Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva
       bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Célia, s oly szépen
       sírt öccse halálakor.

2
Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja
       szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,
       kiterjeszti pirosát,
Célia szinte oly, hogyha szeméből foly
       könyve s mossa orcáját.

3
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
       fejét földhöz bocsátja,
Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,
       mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,
       vagy mint tavasz harmatja.