Balassi Bálint

HUSZONEGYEDIK

az Lucretia éneke nótájára

1
Nő az én gyötrelmem az én szerelmemről
       való gondolkodtomban,
Reméntelen vagyok, immár csak kívánok
       jutni hamar halálban,
Hogy halálom által vég szakadhasson már
       ennyi sok nyavalyámban.

2
Éngem már szép Venus ő édes fiával,
       Cupidóval sirasson,
Nyavalyás voltomban, mint régi szolgáját,
       keservesen megszánjon,
Ha eszében jutok, fohászkodásokkal
       éngemet ő óhajtson.

3
Mert az én tulajdon szívem fejedelme
       hozzám mostan kegyetlen,
Éngemet elvetett ő szemei elől,
       forog életem ellen.
Szándéka néki az, mennél tovább lehet,
       éngemet kesergessen.

4
De te, én elmémnek azelőtt szerelmes
       s kegyes tömlöctartója,
Mit engedhetnél meg, ha ellened való
       vétkem nékem nem volna?
Vedd el haragodat immáron énrólam,
       légy életem oltalma!

5
Procrisnak elfuttán, nagy szernyő halálán
       miként ura kesergett,
Vagy ismeni ifjú mely bánatban akkor
       mátkájáért lehetett,
Hogy az hajósoktól tengerbe mátkája
       kegyetlenül vettetett.

6
Ezeknek szívéhez az én szívem is már
       keservében hasonló,
Örök siralomban foglalta ő magát,
       mindenkor csak búskodó,
Mert az én szerelmem, látom, teljességgel
       hogy éngemet útáló.

7
Óh, megrepedezett kősziklák közt legelt,
       kietlenben született,
Tigris nemen termett, párductéjjel nevelt,
       mire nem szánsz éngemet?
Elveszthetd-é azt, ki téged mindholtig
       híven, igazán szeret?

8
Elszántam magamban, mint nyomorodott rab,
       hajamot megeresztem,
Gyászruhában járván mindennek előtte
       megalázom életem,
Titkos helyemen is mind lelkem fottáig
       szerelmed keseregjem.

9
No, megóhajtasz még nagy fohászkodással,
       ezt bizonnyal elhittem,
Hallván gyászruhámot, keserves voltamot,
       így szólasz még felőlem:
Elűzém - mond - tőlem, vallyon hol keressem
       őtet már, én Istenem?

10
Bocsánatot várok tőled mindezekért,
       óh, én reménlett kincsem,
Ha jóval már nem vagy, csak azon könyörgök,
       gonosszal se légy nékem,
Míveld ezt magadért s az jó szerencsédért,
       mint raboddal, énvélem.