Balassi Bálint

NEGYVENEDIK CUPIDÓNAK VALÓ KÖNYÖRGÉS, OKUL ELŐHOZVÁN AZ SALAMANDRA PÉLDÁJÁT, AZT, HOGY VAGY LÉSZEN ŐHOZZÁ JÓ VALAHA, VAGY SEM, DE MINT AZ SALAMANDRA TŰZ KÍVÜL, Ő SEM ÉLHET SOHA AZ JULIA SZERELME NÉLKÜL

az "Csak búbánat" nótájára

1
Éngemet régolta sokféle kénokba
       tartó én édes szívem,
Hozzád kiált lelkem sírván keservesen,
       mert gyötrődik sokképpen:
Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám,
       ne légy ilyen kegyetlen!

2
Távozás keserve, emlékezet mérge
       veszt és sillyeszt éngemet,
Támasztván előmben esztelenségemben
       esett szörnyű vétkemet,
Kinek nagy terhétől, mint halálos bűntől,
       oldozd meg már lelkemet!

3
Az sötét éjtszakák minden állatoknak
       kedves nyugalmat hoznak,
Emberek dologtól, állatok munkától
       meg akkoron tágulnak,
Csak nékem, veszettnek, hogy mind napok, éjek
       szörnyű kínommal múlnak.

4
Most is örömemet magaddal elvitted
       kedvemmel egyetemben,
Reád gyúlt szerelmem titkon éget éngem
       keseredett elmémben,
Áldott szemeidet, gyenge szép színedet
       juttatván én eszemben.

5
Cupido, ne mesd fel ilyen szörnyű sebbel
       szívemben annak képét,
Ki halálra gyűlöl és sok halállal öl,
       úgy tart, mint ellenségét,
Hozzám vagy enyhíts meg, vagy ha az nem lehet,
       olts meg bennem szerelmét!

6
De mit mondok? Búmba, ha mint salamandra,
       tűz kívül nem élhetek,
Azonnal elvészek, ha azkívül lészek;
       többet, tudom, nem élek,
Édest keserűvel, sok mérget kis mézzel,
       halálnál jobb, hogy nyeljek.

7
Lelkem szemed előtt, mint viasz tűz fölött
       könyvein, lásd, úgy olvad,
Szemed verőfénye mert lelkem gyötrelme,
       haraggal ha rám támad,
De viszont megújít, sok búmban vidámít,
       ha szerelmesen fogad.

8
Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak
       tavaszi harmat nélkül,
Akképpen örömem nem lehet víg kedvem
       nékem is nálad nélkül,
Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád,
       hadd éljek már bú nélkül!

9
Óh, te bölcs természet, minden nagy szépséget
       együvé így mint forralsz?
Világ csudájára, szívek gyújtására
       egy kegyesre mit csinálsz?
Angyali áldott szént, dicsőíttető fént
       halandóra hogyhogy ádsz?

10
Fénlik sok kövektől, mint a verőféntől
       erős vér tiszta gyégen,
Lebbegnek szemei, mint a menny csillagi
       télben éjjel szép égen;
Kivel rabjává tett, szabadságból kivett
       éngemet immár régen.

11
Óh, kis ábrázatban tündöklő, mennyei
       dicsőséges nagy szépség!
Ékességgel együtt tebeléd hogyhogy jütt
       keménség, kegyetlenség?
Szánd meg jó szolgádot, kínvallott rabodot,
       ki te szerelmedben ég!

12
Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre,
       sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szívemben szerelem tüzének
       csak te vagy édes langja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek
       zengő s gyönyörű hangja.

13
Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel
       Juliámnak könyörgék,
Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól,
       kegyelmet reménlenék,
Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene,
       Áment reá kiálték.