Balassi Bálint

NYOLCADIK

egy német villanella nótájára:
"Ich hab' vermeint" etc.

1
Reménségem nincs már nékem
       ez földen éltemben senki szerelméhez,
Mert szerelmem, ki volt nékem,
       az elfut előlem, semmiben sem kedvez,
Medgyek én immár, ha keserves kár
       engemet ez világból kivégez?

2
Menvén hozzá, vigad vala
       siettető szívem buzgó szerelmében,
Fáradtságát, minden gondját
       reménlvén letenni szerelme ölében,
Nem félvén attól, hogy élnék távol
       szeretőmtől keserves helyemben.

3
De elútált, mert mást talált,
       éntőlem már elvált, hagyván szernyő halált,
Ád sok mérget az jó helyett,
       lelkem csak héában őutána kiált,
Mert nem hallgatja, de sőt útálja,
       magához mert új szerelemet foglalt.

4
Siralmával mint hogy megcsal
       az krokodilusgyík útonjáró embert,
Így engemet elhitetett,
       hitetvén már vesztett, mint ártatlan lelket;
Prédája vagyok, mert már megfogott,
       valamint akarja, úgy gyötörhet.

5
Ki nem hinné vagy gyűlölné
       az ő mézzel folyó szerelmes beszédét,
Esküvését, látván könyvét
       és alázatosan formált szép személyét?
Bizony megcsalná, akárki volna,
       aki nem tudná ravasz elméjét.

6
De ha szinte nem beszélne,
       vallyon s ki keresne egyebet helyében?
Ha olyan ő, mint sík mező
       az jó kikeletnek áldott idejében:
Ifjú, szép, ékes, mindennél kedves,
       nincs vétek személye termésében.

7
Óh, egyetlen egy szerelmem,
       miért vetettél el szemed elől éngem?
Hogy verhetett benned fészket
       szinte ilyen igen az harag ellenem?
Ámbár mást szeress, csak el ne veszess
       engem, ki néked adtam már lelkem.

8
Te jó Isten, ki e tőrben
       éngem csudaképpen már régen ejtettél,
Ezt engedjed, hogy szánjon meg,
       vélem kit ily igen te megszerettettél,
Vagy vígy ki hozzád, ha jó szót sem ád,
       ugyanis már lelkem sem hal, sem él.