Balassi Bálint

ÖTVENEGYEDIK HOGY NYERTE EL JULIA A CUPIDO NYILÁT, ÍJÁT S HOL VISELI, AZT ÍRJA MEG, KÖNYÖRÖGVÉN AZ VÉGÉBEN ITT IS AZ JULIÁNAK

az "Magam gondolván" nótájára

1
Áldott Julia kiballagtába
       Cupidót találá,
Ki mérges nyíllal, szörnyű halállal
       veszteni akarta,
Látván szép színét, elveté íjét
       s ugyan elámula.

2
Kivel csak szívet és mesterséget
       Juliának áda,
Mert szép szemétől hogy ő igen fél,
       rajta nyilván látta,
Nagy szerelemmel villámó szemét
       azért rá fordítá.

3
Rettene ottan Cupido, s onnan
       mindjárt elfutamék,
Futtában íja, nyila, puzdrája
       őróla leesék,
Kiért féltébe csak meg sem tére,
       minden ott hagyaték.

4
Kit hogy megláta kegyes Julia,
       a földről felvevé,
Nyilat puzdrába, zsinórt íjába
       egyengeté, veté,
S ottan felköté, kivel erősbbé
       szép személyét tevé.

5
Azért már nála mind íja, nyila
       Cupidónak vagyon,
Szemében nyila, afelett íja
       vonva haragoson,
Kivel szívemet, mint célül tett jelt
       lövi, hogy kínt valljon.

6
Sokakat sebhet, de csak éngemet
       gyakran inkább talál,
Mert énnálamnál, mint egy nagy célnál,
       közölb senki nem áll,
S ez oka, hogy én több sebet tűrvén,
       több kínt vallok másnál.

7
Venus módjára, mikor akarja,
       nékiket vigasztal,
Nékiknek penig ád csak szörnyű kínt
       nyughatatlansággal,
Mint hogy éngem is veszt, noha mégis
       tűrök igazsággal.

8
Nagy bánatomat, sok fájdalmamat
       már mint orvosoljam,
Nagy szerelmemnek, szenvedésemnek
       én mi hasznát várjam,
Ha az keserget, kit lelkem szeret,
       s kell hogy kínját valljam?

9
Akik szeretnek, gyakran szíveket
       éjjel vigasztalják,
Mert titkon akkor kedvekre sokszor
       ők azokat látják,
Kiktől javokot, boldogságokot
       reménlik és várják.

10
Nékem peniglen éjjel is lelkem
       keservesen óhít,
Szívembéli tűz ágyamból felűz,
       házad felé indít,
Utcádon járok, reád vigyázok,
       de szemem nem saldít.

11
Azonban az nap ismét feltámad
       újobb gyötrelmemre,
Hogy nem szólhatok, mégis csak írok,
       de leveleimre
Csak választ sem téssz, sőt reám sem nézsz,
       mint egy elvetettre.

12
Mind ennyi sok bút, szegény nyomorult,
       én honnan érdemlek,
Te háládatlan, a te lángodban,
       ha tudod, mint égek?
Szerelmes lelkem, tégy már jól vélem,
       szolgállak, míg élek!