Balassi Bálint

ÖTVENHATODIK KIBEN CSAK AZON KÖNYÖRÖG, LÁTVÁN, HOGY SEMMI VÁLASZT NEM VEHET TŐLE, HOGY OTTAN CSAK NE FELEDKEZZÉK EL RÓLA

ez is azon nótára, mint az elébbi

1
Kegyes vidám szemű, piros rózsa színű,
       én édes fejér hölgyem,
Kin hű szerelemmel s teljes reménséggel
       nyugszik tüzesült lelkem,
Nemdenem siralmas kár-é énnékem az,
       hogy elfeledtél éngem?

2
Jó vitézek harca hol volt, gondolhatdsza,
       piros vér ontás nélkül?
Szerelemben esett vígan ki élhetett
       külön szerelmesétűl?
Ne felejts éngemet, ne veszesd lelkedet,
       hitetlen, félj Istentűl!

3
Az szelíd daruhoz szinte hasonlatos
       te kegyes tekinteted,
Rózsát jegyez orcád, kalárist kis szép szád,
       mézet ereszt beszéded,
Jöjj immár előmben, mondjam örömömben:
       Az Isten hozott téged!

4
Kerített várasok, kertek, mezők, szép tók,
       nálad nélkül mind tömlöc,
Mint sólyom kis fúat, bús lelkem magadat
       szerelmébe úgy üldöz,
Jussak már eszedbe, láss meg keservembe,
       magad jüjj, mást ne küldözz!

5
Hangos fülemile gyönyörű szép kertbe
       zöld ágak között csattog,
Én is, szegény rabod, új verssel kiáltok
       hozzád, hogy lelkem buzog;
Mit vétettem, kérlek, hogy nem szánsz éngemet,
       kinek szíve háborog?

6
Érted, hogy elmentél, és elfelejtettél
       éngem, szegény árvádat,
Ily reméntelenül, szép személyed nélkül
       ne hagyj vészni, szolgádat,
Emlékezzél rólam, fényes fejér rózsám,
       add már látni magadat!

7
Szívem nagy szerelmét s titkon felgyúlt tüzét
       jelenteni nem mérem,
Mert ha megjelentem, nagy tüzemmel, féltem,
       hogy sokak eszét vesztem,
Ha penig titkolom, csak magam fogyatom,
       mert belső tűz veszt éngem.

8
Török szép versekből szerelmese felől
       csak nemrégen fordítá,
Igéről igére nem szinte teheté,
       de hertelen jobbítá,
Régi szörnyű kárán, ily veszett, bánkódván,
       Juliának ajánlá.