Berzsenyi Dániel

A TÁNCOK

Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel
     A népek lelkét s nemzetek ízleteit.
A német hármas lépéssel lejtve kering le,
     S párját karja közé zárja s lebegve viszi.
Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend,
     Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető.
A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat,
     Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt:
Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas,
     Kényeiben repdez, s a szerelembe' kalóz.
A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
     Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,
     S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
     (Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
     A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
     Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön!
     Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.

[1811]