Berzsenyi Dániel

AZ ÉN KEGYESEM

Az én kegyesem nem nemes,
     De deli és szép,
Mint egy Gratia, kellemes.
     Szíve tiszta s ép.
Félénk szeme nem mosolyog,
Csak dagadó melle dobog,
     Midőn felém lép.

A módit ő nem ismeri,
     Sem piperéit,
Ah, mégis oly szépen szedi
     Könnyű lepleit!
Bama fürtje sodradéka,
Fátyola csendes árnyéka
     Festi kecseit.

Szép, ha képén a szerelem
     Rubintja pirul,
Szép, ha könnyét törülgetem,
     S vállamra simul;
Szép, ha ölel, fohászkodik,
Színe százfelé változik,
     S nyelve elnémul.

[1800-1804 között]