Berzsenyi Dániel

AZ ÉN MÚZSÁM

Akit Cypris ölel s delphusi láng hevít,
Nem szállít ki hajót Bengala öblein,
Tajtékos paripát sem zaboláz keze
Harsány trombitaszón a hadi arc előtt:
Bájoltan heverész ernyeitek között,
Oh, édes Szerelem s píeri gyenge szűz,
S ott énekli vidám lanttal az isteni
Szépet, Jót s Amathus berke virányait.
Hippocrene szelíd völgye homályiban
Leltem gyenge korom kellemes édenét:
Ott leltem gyönyörű elmerülésimet
A szent lelkesedés s képzelet árja közt.
Nem mérkőztem arany lanttal az ó világ
Bámult dallosival; nem ragad énekem
A maeoni madár szárnyain ég felé,
Sem Pindár riadó himnusza repteként
A félisteneket zengeni nem meri.
Mint kis méhe csak itt, a vizerek körül
Döngécsel mezeink zsenge virágain,
Hol néktek, nemesek, ritka Kazinczy s Kis!
Bokrétát szedeget nimbuszitok közé.
Ti két Tyndaridák lettetek a magyar
Pindus fellegi közt, s hajnali csillagok
Hosszú éje után: én Philoméleként
Üdvezlém az arany nap piruló egét.

[1808 körül]