Berzsenyi Dániel

AZ EST

Jer, Daphne! hol e nyers patak
A bércből kiforradoz,
S mohosult kősziklafalak
Közt a völgyre szakadoz;

Hol jegenyék hajladoznak
Égig nyúlt sudárokkal,
S bokros tölgyek árnyékoznak
Terebély zöld ágokkal:

Ott függesszük szemeinket
Az ég dicső képére,
Ott nyissuk meg szíveinket
A szépnek érzésére.

Nézd, már a nap sugárai
A hegyekbe merülnek,
S Hesper piruló lángjai
Alkonyaton derűlnek.

Égi bíbor festengeti
Az aranyos felhőket,
Esti szellőcse lengeti
Az illatos ernyőket.

A setét bükk felett ragyog
A hold csendes fényében,
S rózsabokrok közt mosolyog
A patakok tükrében.

Nézd, minő mennyei szépség
Nyílik meg most előttünk,
Minő mennyei csendesség
Lelke lebeg körültünk.

Elysium kiessége
Mosolyogva tér hozzánk,
S az istenek békessége
Nyugalmat harmatoz ránk.

Illy szent csendesség ölében
Hallgatott minden, s így állt,
Midőn gyöngyház-szekerében
Anadyoméne szállt.

Cynthia így ragyogtatta
Latmus virulmányait,
Hogy Endymionra rakta
Isteni szűz karjait.

Oh Daphne! a szép lelkeknek
Legkedvesb ünnepe ez,
Hol a forró érzelmeknek
Lángja önként gerjedez.

Hol a szív önként megnyílik
A gyönyörű érzésre,
S Plátó karján emelkedik
Égi lelkesedésre.

Hol lelkünk legszebben derűl
Eredeti fényében,
S legtisztább örömbe merűl
A természet ölében.

Szíved haszontalan eped
A földi vak lármában,
E szentséget nem lelheted
Semmi tündér hivságban.

Ott a dicső természetet
Gyarló ecset majmolja:
Itt a csuda szépségeket
Alkotó kéz rajzolja.

Ott a bölcset elkábítja
A balgatag sokaság:
Itt az észt s szívet megnyitja
A józan magányosság.

Ott az érzékeny szeretőt
Csapodár kar öleli,
Nem talál rokon-érezőt,
Nyúgodalmát nem leli:

Itt az ég örömét ússza,
Melly úgy buzog keblében,
Mint a kies Arethusa
A hold ezüst fényében.