Berzsenyi Dániel

EGY HÍVTELENHEZ

     Mely zöld Tempe fedez, Chloé?
Mely bájos ligetek rejtekiben lebegsz?
     Kit lát gyenge öledbe' most
A szép esttünemény s Délia csillaga?
     A mély tengereket hinár,
A jégszívet alakszín fedi álnokul.
     Megcsalt engemet is tehát
Kisded mézajakad s kék nefelejcs-szemed!
     Megcsalt! s rózsabilincseden
Más boldog csalatott néz mosolyogva rám.
     Oh, nem véli, mi tőr lesi
A zengő labyrinth ernyei közt szegényt!
     Gallyról gallyra vigan repes
És üdvezli az ég reggeli lángjait.
     Majd elhallgat örömszava,
Lépvesszőre ragad, s fészke kalitka lesz;
     Vagy vergődve kitépdeli
Hímzett szárnyait, és nyögve fut énvelem.

[1800-1804 között]