Berzsenyi Dániel

ÉLETFILOZÓFIA

Én is örömre születtem
     Arkádia berkében,
Rózsapárnán szenderegtem
     Cypris ambrás ölében.
          Az aranyszázad istene
          Pásztorai közé kene.

Ah, de mint az aranyvilág,
     A rózsakor elrepül!
Olympusra más isten hág,
     S Dodona berke dördül.
          Elvirít a szép kikelet,
          S véle a hesperi liget.

Az enyém is elvirult már!
     Pályám vége közelít;
Hol a gigászi Örök vár,
     S chaoszában elmerít,
          Mint egy cseppet az óceán,
          Mint egy sóhajtást az orkán.

Légyen álom, légyen bíró,
     Bátran megyek elébe,
Mint egy elfáradt utazó
     A vadon enyhelyébe.
          Mert ha bíró: nem furdal vád,
          Mert ha álom: nyugalmat ád.

Ember voltam, csak gyarlóság
     Létem fényes bélyege,
Ha virtusom nem hiúság,
     Forró vérem melege,
          Ha szívem nemesebben vert:
          Önmagában méltó bért nyert.

Sírjak-e, hogy életemet
     Jól használni nem tudtam,
S legkiesebb ösvényimet
     Álmodozva folytattam?
          Ha ezt újra elkezdhetném:
          Ismét a múltat követném.

Az ifjúság örömeit
     Lelkesedve öleltem,
De szívem szebb ösztöneit
     Soha bé nem tölthettem.
          Ithakám partját elértem:
          S ah, hazámra nem ismértem!

Úgy éltem, hogy életemet
     Visszaélni ne bánnám,
Úgy éltem, hogy életemet
     Végezni ne fájlalnám;
          Megcsókolgattam rózsáit,
          Megizzadtam vaspályáit.

Láttam a mosolygó tavaszt,
     Láttam az égető nyárt,
Láttam minden időszakaszt
     S minden földi láthatárt:
          Ha örök időket élnék,
          Ezeknél többet nem érnék.

Tűnő éltem rövidségét
     Én tehát nem siratom,
S a jövendő kétes képét
     Előre nem borzadom,
Minden kornak van istene,
          Nem zúgolódom ellene,
          S kebelemben marasztom.

[1811]