Berzsenyi Dániel

HERCEG ESZTERHÁZY MIKLÓSHOZ,

Árpád virágzó magva te, fő magyar!
Eldődeidnek fegyvere népeket
     Győzött, s hazánkért számtalanszor
          A viadal mezején csatázott.

Ők voltak a harc vérzivatarjain
S a béke napján bölcs vezetők, atyák,
     S kormányra termett őrszemekkel
          Szélveszeket zabolázva tartók.

Melly áldozat volt a vezekényi harc!
Bús tisztelettel könnyezi a magyar
     Négy bajnok Eszterházy véres
          Porba kevert ajakit, halálát.

Láttam tebenned buzgani véreket
S orcádra öntött nemzeti lelköket;
     Láttam szemed villámsugárát
          S ősi dicső vasadat kezedben.

Rémülve megszünt a fene háború.
Int a kegyetlen tengerek istene
     Képével a forró haboknak,
          S tűnik az Oceanus dagálya.

Szép a borostyán s győzödelemszekér.
Szép a vitéznek sebhelye homlokán.
     Félisten, akit nimbuszával
          A hatalom s tudomány ragyogtat.

Minden nagy és szép, mellyet az ó világ
És e jelenkor mívei közt csudálsz:
     Bajnok, dicsőség, fényes ország
          A tudomány gyönyörű gyümölcse.

Ez hozta mennyből földre az isteni
Szikrát, ez oldott a butaság alól.
     A bölcs Athénét s győzhetetlen
          Róma fejét ez emelte égre.

Nézd a virágzó Gallia népeit
S Nelson hazáját - rettegi a világ
     Ez ész s erő két nagy csudáját,
          S hirdeti napkelet és enyészet.

Hát nemzetednek mért fakad ily soká
A rég ohajtott laurus? Ezer nemes
     Vállvetve törtet s gátokat ront;
          Ah, de acélhegyek állnak ellen!

Téged, hatalmas Herceg! az istenek
Fő polcra tettek: véreidet segélld!
     Vidd a dicsőség templomához:
          S ajtaja zára lehull előtted.

[1797]