Berzsenyi Dániel

VIGASZTALÁS

Mindég csak sírsz? csak bús siralomra
Nyílnak most is bágyadt szemeid?
Mindég csak e gyászos sírhalomra
Öntözgeted néma könnyeid?

Tudom, legszebb örömid reggelét
E szomorú hant alá zárád;
Tudom, árva szíved kedves felét
Kéri vissza epedő orcád.

Oh, hárítsd el ázott fátyolodat
Bús szemedről, kegyes szenvedő!
Nem fedi már szeretett tárgyadat
E porhalom s mohos temető.

Ott lebeg már az öröm szárnyain,
Hol a békés Léthe csörgedez,
S virágzó zöld pálmák árnyékain
Örök élet lelke lengedez;

Hol a myrtus- s amarantszigetek
Felett arany aether mosolyog,
S illatozó balzsamos ligetek
Közt az élet forrása ragyog;

Ott békesség s isteni nyugalom
Harmatozva száll mindenekre,
Nincs ott bánat, sem gyász, sem sírhalom,
Sem bús fátyol halvány képekre.

Nem szakad el a hív szerelemnek
Ottan többé rózsakötele;
Ott virrad fel a sokat sírt szemnek
Bíborszínben kívánt reggele.

Vár tégedet is e dicső tájék!
Ezentúl szent hantjait járod;
Vár szeretőd, vár e kedves árnyék,
S nemsokára szívedhez zárod.

Akkor égi csókok törülgetik
Gyöngy orcádról kegyes könnyeid,
S rég ohajtott karok ölelgetik
Rég ohajtott szűz tetemeid.

Ölelkezve fogtok leborulni
Dicső Atyánk szent zsámolyánál,
S édes örömlángokra buzdulni
Cherubimi harmóniánál.