Csokonai Vitéz Mihály

A felgyúladt szerető

Még csak - - - - - - - -
     Míg - - - - - - - -
Vígadtam - - - - - - -
     Semmi - - - - - - -

Ha a nyárban a - - - - - -
     Lankaszta - - - - - -
Itt a híves - - - - - -
     Eloltott - - - - - -

Ha tikkadó tetemeim
     Szomjúztak a melegtől
Elevenedtek ereim
     A híves csergetegtől

De most Laura - - - - - -
     Nem oly hévség - - -
Nincsen semmi, ah, - - -
     Mely óltsa e meleget,

- - - - - - - - - - - - - - -
Másszor tikkadt és elalélt
     Testem új életre jött,
Ha e híves forrással élt,
     Mely itt zúg ez hegy előtt.

De most, noha csípésivel
     Kiszedi is fogamat,
Mégis híves vizeivel
     Ez sem oltja szomjamat.

Mert minden cseppjét tüzemnek
     Heve megemésztette,
Mihelyt lángoló szívemnek
     Lefolyt vala mellette.

(Mit csináljak? - e gyúladás
     Terjed; - a szél gerjeszti.
Hasztalan minden fáradás!
     A vizet megemészti.)

Míg még gyengébb gyermek valék:
     Mely könnyű volt pihennem!
Ily kínt még nem tapasztalék;
     Nem régólta van bennem.

Nem régólta csatáz velem,
     Ah, Laura, kedves alak!
Ah! csak azólta viselem,
     Hogy egyszer megláttalak.

Tudom, Laura! e kín tőled
     Kerűlt; de nem esmerem.
Ah, árthatsz-é? azt felőled
     Laura, hinni nem merem.

Hisz élettel kecsegtette
     Pillantásod szívemet -
Úgy van: csak azért sértett e',
     Hogy gyógyítson engemet!