Csokonai Vitéz Mihály

A heszperi méhes története

Felállított Ariszt egy méhest nemrégen
Heszper vidékébe, ama szép térségen,
Mely egy természeti kies kertet játszott,
De rajta emberi kéz nyoma nem látszott.
Önként kínálkozott vad termékenysége,
Még előre nagyot ígért nyers felsége;
Mint a komor télnek tüskés csipkebokra,
Mely rózsát ajánl a tavaszi napokra.
Sok szép patak csergett gyepes halma között,
De az csak vadon nőtt berkeket öntözött.
Vőlgyein éltető keleti szél lenge,
De csak faunus-sípok ekhóival zenge,
Mosolygott mindenütt a réti viola,
De reá csak ledér pillangó szárnyola.
Lakta ezt számos nép, de nem mívelé ki,
Mert eledelt messzebb határ adott néki,
Melynek drága pénzén gyűjté adományát,
S így parlagba hagyá saját tartományát.

Ariszt, - a jószívű, a bőlcs Ariszt végre
Ráakadt a puszta, de bő mezőségre,
És Minerva lévén, mintegy Mentor, vele,
Sátort a veszteg állt mezőben emele.
Egy kisded hajlékot rakott közepében,
A szelídebb déli verőfény enyhében.
A hajlékhoz élő vízforrást vezetett,
Partjaira körűl hársfákat űltetett,
A mező virágit tömöttebbé tette,
S a vad természetet elősegéllette.
Ekkor a rengeteg erdők homályjából,
A redves vénségtől tisztes fák aljából
Egy serény, de durvás méhrajat kivona. -
Bongott a szent vénség, - csípett a babona. -
Ariszt csak bátor volt, vigyázó és serény,
Megnépesűlt hamar az egyűgyű cserény,
Méhei a szomszéd rétekre kijöttek
S a megharmatozott zanóton függöttek,
Méz-forrás fakadt a heszperi határba,
S ártatlan arany folyt a káka-kosárba.

De ah, igazán hogy valakik használni
Nem tudnak, csak mind kárt kívánnak csinálni,
Csak űldözésre ér a henye gonoszság;
Kenyér nélkűl marad a munkás okosság,
És még robotba is nehezen szenvedik
Ott is, hol a kopárt bogácskórók fedik.

Így járt Arisztom is. - Méhének s mézének
Divatjáról mások hírt alig vevének;
Egy része őnéki vesszőt s holmit ada,
De a több s vadabb rész ellene támada.
Az egyik vádolá, hogy újságba vágott,
A másik avúltnak mondá ez újságot.
Némelyik a messzebb főldre igazítá,
Volt, aki a köz jót sértettnek állítá.
Sokan, hogy őnéki kárt csinálhassanak,
A köz jó színével több méhest raktanak.
És vagy régiséggel hánytatták magokat,
Vagy gipszből gyúratták népetlen kassokat.
Már egyszer a vidék ura a mezőbe
Ilyen méhest hányt el a régi időbe.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -