Csokonai Vitéz Mihály

A hévség

     Az égető kutyácska
A zőld mezőt aszalta;
Miatta Flóra hímes
Virági haldokoltak,
Fonnyadtak a ligetnek
Zöldségi megkonyúlva:
A főld egész határi
Alélva bágyadának.

     Énbennem is van egy tűz.
Mondják, hogy az Kupídó,
Én nem tudom, ki légyen,
Nem esmerem nevéről;
Elég, hogy ég melyemben
S emészti nagy hevével:
Szemlátomást betegszem
És már alig lehellek.

     Tegnap leszálla csendes
Cseppekkel egy esőcske,
Megáztatá az erdőt
És a mezőt vizével:
S ím, a beteg virágok
Mindjárt feléledének,
A kókkadó falombok
Zőld színbe jöttek ismét.

     Óh, vajha énreám is,
Az én alélt fejemre
Egy ílyen éltető víz
Hűs cseppje harmatoznék!