Csokonai Vitéz Mihály

A muzsikáló szépség

Lillám! midőn szemem nézi
     Hajnal tekintetedet,
Ezer grácia ígézi
     Elmerűlt képzésemet;

Látván Citére virágit,
     Olvadni kezd kebelem,
S az egész menny boldogságit
     Szűk mellyemben viselem.

De midőn szácskád daljára
     A húrokat pengeted:
Mit érzek! minden trillára
     Szívem ölöd s élteted.

Truccol fülem a szememmel,
     És minden érző inak
Hódolnak levert lelkemmel
     Dalod bájolásinak.

A hangok virággá válnak
     Mosolygó ajakidon,
S a virágok hangicsálnak
     Teremtő újjaidon:

Mint midőn a nyílt rózsákkal
     Ékes bokor közepén
Filoméla új nótákkal
     Zeng az Ámor innepén.

Vajha rózsává válhatnál,
     Szép Lillám! egyszeribe,
S ágaid közt danoltatnál
     Fülemüle képibe!

Óh, nem lenne a vidéken
     Tenálad szebb virágszál;
Nem zengene a cseréken
     Vígabb madár nálamnál!

Nyíló kelyhedet megszállnák
     A szerelem isteni,
S a nimfák versenyt próbálnák
     Érzésim énekleni.