Csokonai Vitéz Mihály

A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára

Hol jártok, óh félistenek, óh nemes
Árnyékok, itten? Ki s mi hozott ugyan
     E Hortobágy pusztái mellé,
          E magyar Arkadiába, kérlek?

Ti új világot szórtok az én setét
Honnyomba s új fényt: érezem isteni
     Ihlésteket; s lantot ragadván,
          Hódolok ellene-állhatatlan

Súgáritoknak. Volt az arany világ,
Melyben az égnek sorsosi a szelíd
     Emberhez is bészálltak. Így lett
          A Filemon kalyibája templom.

Ti, halhatatlan lelkek! az érdemet
Megsokszorozván drága hazátokon,
     Buzgányra termett markotokba
          Pindusi tollat egyengetétek.

S most már az azur menny palotáiban,
A mennyköveknek hámorain feljűl,
     Megistenített ajjakokkal
          Vészitek a diadalmi nektárt.

Mégis magános nyugta-helyén, ihol,
Egy elfelejtett kis danolót s magyart
     Meglátogattok: mint köszönjem
          Isteni táborotok malasztját?

Kúlcsárom! itt vagy? tán te valál dicső
Félisteninknek jó kalaúzza, szólj?
     Hogy hű barátságod fogadjam
          S isteneinkre töményt bocsássak.

"Ne nékem intézd a köszönést, magyar!
Ne nékem intézz tárogatót, töményt:
     A cenki óltárokra tartsad
          Innepi tárogatód, töményed.

Tudod, hogy ott áll temploma a szelíd
Múzsáknak, ott van pitvara a fejér
     Jótételeknek! ott adott helyt
          Kalliopédnak ama nagy ember,

Ki nemzetünknek lantosit és jeles
Íróit a közfényre kiállatá.
     Gőzburkok űlték szent neveknek
          Érdemit a buta Léthe partján:

Széchényi csendes virtusa bétöré
Az ólom-éjnek százszeres ajtait,
     És nemzetünk kertébe rakta
          A siket Élizium babérit.

Most látogatják régi tudósaink,
Vagy elfogadják, hív unokáikat.
     Hozzád is elkísértem őket
          A kegyes életadó szavára."

Óh, gyáva lantom húrja, miért rebegsz?
Óh, mért nem onthatsz oly teli hangokat,
     Amílyeken az égi szférák
          Hármoniáznak az Isten-áldó

Mindennek öblén? Méoni trombiták,
Lezbószi lantok dörgik az emberek
     Meggyilkolóit, s homlokoknak
          Tiszteletére babért kötöznek.

Egy, tartományok pestise, milliom
Élőket öl meg; s imhol, az ő neve
     Hérós: Ugyan neked mit adjunk,
          Óh te, ki annyi halottat ismét

Életre hoztál? óh, te ki annyi sok
Élőknek édes gyámola, dísze vagy.
     Nagy gróf! az élők s holtak együtt
          Zengedezik kezeid csudáját.

Ní, a jövendők, ní, az utóvilág
Képes piaccát látom az éj alól
     Felnyúlni, s a Széchényi névvel
          Hallom az aeonokat susogni:

Gyémánt kopáccsal, nézd, uram, a komoly
Történeteknek termetes angyalát
     Nézd, nézd, neved roppant betűkkel
          Vágja be a Krapak oldalába.