Csokonai Vitéz Mihály
A szeretet győzedelme
a tanúltakon
Vígjáték - Felvonásban
Szerzette Január 24d. Napj. 1795. Cs. V. M.
v nax, pandamatwz erwz
Anacr.
Közbeszólók.
Esmeretlen
Esmeretlenné
Öreg, ennek az atyja
Amor
Pallas
Farsang
Bohó
Első felvonás
1. Jelenés[1]
Esmeretlen
Mind igaz, mind a legvalódibb
philosophiából van merítve. De[2] -
- - Szépek, a lelket elfogják, magokkal elragadják. Hanem -
-
- Én ezekbe a tusculana quaestiókban talám legjobban
gyönyörködöm,
- igen szeretem én ezeket, - oh, mely érzékeny tisztelettel
áldozom
én ezekért tenéked, oh, igen, - igen - mód nélkűl oh, te
nagylelkű
Horatius! - - - vagy - - - Uram! majd el is felejtem
íróját.
Érzem, érzem hatalmadat, Ámor! s bírod indúlatimat. Imé,
áldozati
tűzzel ég ez a szív, melyet a tanúlt világ remekei
formáltak, ah
kegyes kegyetlen! jutalmaztasd meg kívánságaival. Akkor, majd
akkor
triumfális hattyúkon szálljatok be te és a te anyád
énhozzám s
tegyétek magatok körűl paradicsommá az én életemet, majd
akkor
új tűzzel fogom az én indúlatimat e kis óltáron[3] lángszínnel
kiábrázolni, egy pár fejér, tiszta fejér galambot áldozok
mellette
tinéktek, de - de nem ölöm meg az ártatlanokat.[4]
Ária[5]
Végre csak szolgáljak
szerelemnek?
Rabja légyek hát egy puha nemnek?
Óh, Ámor! érzem hatalmadat,
Csókolom méreggel kent nyiladat;
Tőlts nektárt szívem mély
sebére!
Te tudod lelkemnek szép kínzásit,
Te tudod kellemes sóhajtásit,
Melyek egy szép felé repűlnek,
Élesztgető szívén enyhűlnek.
D. C.[6]
2. Jelenés
Ámor és az előbbeni
Ámor[7]
Nem, nem, nem igaz! Annyi história mellett is azt nem tudni,
hogy a
mai nagyvilágba nem módi már az apró szerelmeknél a nyíl s
a nyilazás.
Egy könnyű pisztollyal járunk ma: ebbe az elpisztolyosodott
világba a
nyilat fel se vennék, ki philosophus most, ki politicus, ki
jakobinus,
ki naturalista, ki modista, amaz a maga képzelődéseivel el
akarja
magával hitetni, hogy ő olyan machina, melynek rúgóját a
szerelem nem
billentheti, amaz semmi főhatalmat magán esmerni nem akar, emez
minden
isteni illetést tagad, s az ennyimet is, ez pedig az én
sebeimet csak
módinak, az "Nagyvilághoz" úgynevezett - illő
módinak tartja, mint a
púdert, figarót, anglus rockot s egyéb affélét. De várj
rá, nagyvilág,
bizony megvettetésemért revolutiót csinálok, minden pár
ember közt
revolutiót, minden pár embertől katonát kívánok. Én, aki a
mesés
világba a mennyköves Jupiter kezéből is kivertem a Bronites
faragta
tüzes mennyköveket egy nádszálnyíllal: én, aki a XIIId.
százig, a
világfélte hérosok markából is leejtettem a haláltól
kövén köszörűlt
kardot; én, aki Schvarz Benedektől fogva egy kis pisztollyal
tüzelek
győzedelmesen akárkire is: én, - én most lennék semmi?
Ágyút veszek,
haubitzot, mozsarat, kartácsot, serpentinelt, szerelembombival
hányatom le az ellentállókat, ágyúikat
demontiroztatom... Magam Kolini
Marschot harsogtatok trombitáimon, melyet nekem Mars vett a
páfusi
vásárban. No, nincs hát nekem nyilam, hanem puskám.
Esmeretlen
Ah!
Ámor
Mit sóhajtasz?
Esmeretlen
Ah! szánd meg, kis nagyhatalmú, az én nyögésimet s
jutalmaztasd meg
céljokkal azokat.
Ámor
Mi azoknak a céljok? Nagy célozó!
Esmeretlen
Egy nem is tudom minek is kelljen neveznem: az én szívem
lexikona neki
száz nevet is ád a szerelemnyelven.
Ámor
Nohát beszéld el a szerelem naturális historia szerénti
karaktereit s
így determináld.
Esmeretlen
Az a szép és ártatlan teremtések közötti nexus a
Mammalékre tartozik.
Házi állat, igen hasonlít énhozzám, indigena, terem Túr
körűl
az Alfőldön, de a debreceni klímát is szenvedheti, epéje
nincs,
annálfogva nyájas állat, soha, akihez hozzászokik, el nem
hagyhatja,
a szívét jó tartani, az egy szép rejtekbe dobog, orcáján
kétfelől az
ártatlanság tejébe úszkál a kellemetesség rózsája, a két
szeme olyan,
mint a phosphorus, abba szikrázik a tiszta szerelem legszentebb
fáklyája, mellyel márvány kezén a hűség bíztat.
Ámor
Tudom már; még egyet elhagytál, az eledelét. Él
mindazzal, ami jó
vétek nélkűl. Egyszerre megtudtam, hová célozol, Linné
után. Én azt a
Linnét szeretem, mert ő az én világomban új világot talált
fel, mint
Columbus és Coock. A fűvek szerelmeskedéséről levonta azt a
szőnyeget,
mely alá a régiek oly homályosan kukucskáltak. -
De ne félj te semmit is, ő
szeret, és hogy jobban szeressen, ímé
egy ambróziával, mézzel, ürömmel, nektárral, nephentével[8] öszvecsinált
golyóbist teszek pisztolyomba.
3. Jelenés
Bohó és az előbbiek
Bohó[9]
Csak nem vihetett tovább rá a lelkiesméret, hogy az urak
alkuját úgy
hallgassam, mint egy bolond. Kettőn esik meg a vásár, azt
hallottam;
- de hát néző is ott van, nincs hát kettő, ha csak a
nézőt a vevőbe
vagy adóba nem dugjuk. Pá, uram philosophusom, pá! hát ez a
kis
isten úrfi? - no már e' rendes öszvejövési aspectus, velem
együtt
háromszegű fény leve, no aki akar boldog lenni, most
szülessen, ha ki
hazugságba tud hagyni, neki adom a csíziómat, meg egy
harmadévi német
kalendáriumom van, s vegye el az én bolondi kenyeremet; aki
pedig nem
születik, az magának tulajdonítsa.
Esmeretlen
No, Csajkos! mi jó kell?
Bohó
Mit kérdi azt az úr? Csak ami eddig.
Ámor
Én már megyek. Mit izensz, Csajkos?
Bohó
Hová, kis pullus? hová?
Ámor
Szerelem-országra, a jó főldre.
Bohó
Húj! biz Istók sok izenkém volna nekem oda. Bojhos kutya
oda.[10]
Nempe primo, Katiért, eszem a szép lelkét, majd meg veszek. 2°
Ű
olyan, mint az ördög kötötte róka, tudja az eblelke csak,
csak izék.
3° Kendernyövéskor lesz esztendeje kenyér-ebédkor, hogy
valamit
érzettem bennem, azolta mindég azzal ettem kenyerem, hogy vízi
bornyút
nyeltem el, s a' nő bennem, vagy a vak tetű szántja a lelkem
házát.
Ita tennapelőtt olvastam egy poétás könyvet. Hat szép
Világi Énekek
vóltak benne, s abból húztam ki per consequens az én
nyavalyámat.
4° Onnan Szerelemországból, a jó főldről, ha kaphatnék egy
kis
szerelemgyökeret meg bolondítót, amivel annak a rosszhitű
Katinak
eszét veszthetném, meg egy kis nadragulyát, amit áshatnék
alá,
megadnám az árát fa pénzből, hisz elvehetné azt egy
akaratja ellen
való bolond, ami egy olyan bolondnak is jó, akit maga a
természet is
annak szűlt. Úgy-é? kicsi?[10]
Ámor
Meglesz, meg; majd kűldök egy szekérrel.
Bohó
Húj! egy se lesz úgy olyan bolond, mint én; héj, mire is
kaphat az
ember, ha esze van. De hol lesznek az odavaló szekerek? a Veres
Toronynál? vagy hun?
Ámor
Ott, ott.
Esmeretlen
Ne lármázz, okos! nem is beszélhetünk miattad.
Bohó
Hjé! Súgva. Okos az úr, ha nekem azt mondja. Eb
okos, annak sincs
esze, aki okos.
Ámor
Te pedig bízz abba, amit mondtam, meglesz; Ádjő!
4. Jelenés
Esmeretlen, bohó
Esmeretlen
Ugordj egyet![11] (Ugrik) Meg egy
felet. (Ugrik) Addsza a
kalapomat, az ünnepit.
Bohó
(A magáét adja oda.) E' legesleginnepibb lesz,
uram, segíjjével
mondom, úgy fogják benne az urat becsűlni, mint engemet, pedig
engemet a legnagyobb urak is nevetnek!
Esmeretlen
Ne okoskodj, mert rászoksz, azután kenyeret se kapsz. Én
megyek. Itt
minden addig jól elrakva legyen. (Elmegyen.)
Bohó
Semmi se fog, uram, a maga helyén lenni, semmi sem. Az eszem
se lesz
a maga helyén, higyje el az úr: most tovább nem kívánom az
urat
tartóztatni, dolgaim vagynak. Mára jójtszakát! (Complim.)
5. Jelenés
Bohó (Egyedűl)
No, most egyszer megpihent a házunk. Ez a mi urunk jó ember
vólna; de
nem akar az lenni, megismenten az a tokos bőr-könyv rontja el,
be nagy
dolog! Uram őrizz! ki se látszik közűlök. Ütné a
jószerencse mind azt
a sok istóriát,hadd veszne rajta a tóton mind egy szálig,
csak Kati,
csak Kati mondaná azt nekem: édes Istókom, te vagy én
Csajbókom.
Ihunni, csak kitörik belőlem a talentom. Ugyan Sajó, Sajó!
hogy jut
eszedbe? Éj, be koloncos kutyaélet ez már, hogy az ember
ehetik,
ihatik, dohányozhatik, mégis úgy fáj mindene, mint annak a
rendi. Éj,
Kati, Kati! - De most találtam ki én is.[12]
Philosophiát olvasok.
(Olvas graviter.) Ha! Kati zörög odaki; a' biz a', - -
Kati. Húj,
philosophia! ki a házból![13] Behívom, -
csak nem hívom, - mindjárt
- (Az ujján mondja) behívom, n. h. etc. mégsem úgy
tovább, nem
hívom, b. h. etc. No, most egy cédulát írok neki: az én uram
is úgy
tett. Csak, jó Kati, urason mindent! Majd mikor észre sem
veszed, a
kebeledbe dugom. (Leűl, ír, s pipázik, graviter.)
A levél[14]
Ne izélj már, Katicám,
Ne izélj már, gyöngyalak.
Ha terem kukoricám,
Hidd el, dosztig tartalak.
Ha egy kukta be nem csukta
Szíved szekrényét,
Valahára tedd polcára
Túri edényét.
Ha töredékeny a csupra,
Vidd
a gazra, vidd a zsupra.
E' lesz oltalmazó vár és citadella.
El nem törik, mint a rosólis butella.
Szedj, szedj, lesz elég tőzekem,
Főzzél benne, Katim, nekem.
Talám
egyikőnk se tanál,
Aki
benne lenne kanál.
Mikor jóllakik legényed,
Osztán tisztán tartsd edényed.
Magad
főzöd, magad mosod,
De
bár a főldhöz csapdosod,
Katinak
tart Csajkosod.
Csajkos
Valld meg, szívem, szeretsz-é?
Itt a kezem, tetszik-é?
Kati
Csak téged tisztellek,
Hóltig, szívem! szeretlek,
Itt a kezem, ha kellek,
Csak éretted, míg élek.
Csajkos
Mondd még egyszer!
Kati
Akár kétszer.
Csajkos
Mondd még egyszer!
Kati
Akár kétszer.
Mindketten
Úgy hát te hólnap enyim léssz!
Csajkos
Én leszek papa!
Kati
Én leszek mama!
Csajkos
Én leszek papa!
Kati
Én leszek mama!
Csajkos
Papa!
Kati
Mama!
Csajkos
Papa!
Kati
Mama!
Mindketten
Fiat experientia! Fiat experientia!
Eddig lett vólna az első felvonás.
*
