Csokonai Vitéz Mihály

A tanúnak hívott liget

Itt a liget! - hűs árnyékába
     Melynek csak azért hívtalak,
Hogy e fákkal ezen órába
     Téged szemben állítsalak.

Ők tanúim, ők keseredett
     Szívem siralmit hallották,
Ők panaszim s a te nevedet
     Gyakorta visszahangzották.

Hallgasd, óh szép! - ha! - mi bús szellő
     Suhog a gyenge ágakon.
Mint reszketnek, nézd, a zőldellő
     Levélkék tőle azokon.

Az én lelkem sóhajtásitól
     Reszket a fáknak levele,
Melyeket itt mély panaszitól
     Lassú zúgással emele. -

Nézd! - a fűvek özön harmatja,
     Nézd, még mostan sem száradt fel;
Bár a forró nap szárogatja
     Mindúntalan hév tüzével.

Ezek az én olvadt szívemnek
     Vízzé vált párázatjai.
Ezek e két kiszáradt szemnek
     Könnycseppé vált harmatjai.

A többit a virágtölcsérek
     Felszívták a múlt napokban:
Hogy a virágok ily kövérek,
     Ah, nékem az be sokba van!