Csokonai Vitéz Mihály

[Aranysujtásos nadrág]

Perpatvart, házsártosságot,
     Még kemény csatákkal ám, -
S egy arany sújtás nadrágot
     Énekel kis trombitám;
Amely nagy kincsért sok népség,
Sok vitéz rend és sok szépség
     Véres hadba kelt vala.

Eztet Véczy elragadta
     A kevély Kőszáritól,
Lobbanván ez is miatta
     Márs vitéz szikráitól,
Harcolt a Nadrág dolgába,
S Véczyt sok tüzes csatába
     Ostromlá, - de hasztalan!

Élni fog dicső nevébe
     Véczy túl a Vágon is:
Mert íly dolgot régenébe
     Nem vitt véghez Jázon is,
Amidőn aranygyapjával,
S bűvös, bájos Kondijával
     Annyi próbákat teve.

Múzsa! s múzsáknak szerelme,
     Kótyogós Butellia!
Amelytől vidúl az elme
     S ébred a fantázia:
Tőltsd be lelkem spiritussal,
Hadd harsogjam Enniussal
     A vitézek fegyerit.

Hadd fessék le énekembe
     A neszmélyi jó borok,
Mely nagy tűzzel szálltak szembe
     Két hatalmas táborok;
Amidőn itt két vagy három
Holnapig Pozsony s Komárom
     Tűzbe, porba, füstbe állt.

Hogy Heléna a nadrágért
     Hajdan elveszett vala,
Elveszett e szép virágért
     Pergamumnak kőfala;
S hogy Homérus, amint tudta,
Ezt a tréfát jól hazudta,
     Ím örök laurust nyere:

Nékem is fejemre menni
     Fog Homérral laurur-ág,
S halhatatlanná fog tenni
     Véle a pendely s nadrág,
Már Homérral egy listába
A dicsőség templomába
     Látom metszve a nevem.

És te, aki e dolognak
     Tárgyat tudtál szerzeni,
Sárközym! tenéked fognak
     E versek szenteltetni.
Halld meg a népek csatáját,
A nadrág históriáját
     S nyúlj saját kebledbe bé. - -

Véczy még Zsigárdfalváról
     Jól nem is mozdúla ki,
Hol Nyitrának oldaláról
     Zúgnak a Vág habjai;
Amidőn bús bánatjába
Húriel tündér magába
     Ilyen mérget forrala:

Hát a nadrág elvittéből
     Ilyen kárt kell vallanom?
S Véczyt Nyitra vármegyéből
     Nem lehet kitiltanom?
Én, ki pendelnek, nadrágnak
És azáltal a világnak
     Lettem istenasszonya.

Én, ki bírom a Schloszberget,
     S tisztelnek sok pendelen,
Mért szerzettem annyi serget
     Ott s a Zuckermandelen?
Hát magam csak íly bolondnak
Hagyjam tenni? mit nem mondnak
     Majd a pesti Partesen.

Ezt mondván, bús bánatjába,
     Mint esett szűz, úgy meg-sírt;
Bémegy híves hájzlijába,
     Felcsap egy pint plutzer-bírt,
És hogy búsabb légyen képi,
Vukliját is összetépi
     S főldhöz vágja kantusát.

Egy hasított púdermantel
     Függ nyakán, csak neglizsé,
Melyen a kis Zuckermandel
     Átvirít, mint egy izé.
Nincs pantoffel egyik lábán,
S mint a hédervári bábán,
     Úgy fityeg rajt' a ruha.

Húriel, bús fázisába
     Nem kapván a csínoson,
Űl a púder-kattulyába,
     Melyet két kis pudli von.
S in directum arra tarta,
Hol te, rongyos ebkaparta,
     Állsz az erdő szélibe.

Itt hordóval s butykoskával,
     In Crumenifragium,
Rakkival s más pálinkával
     Áll a bor s szilvórium,
Melyet, gróftól árendába,
Egy nagy pince barlangjába
     Antal csaplár zárva tart.

Ah, ezeknek mérges szessze
     Hogyha egyszer résre kap,
Elragad sok józant messze
     És sok észt örvénybe csap.
Felkapván az ott menőket,
Fel.forgatják fővel őket
     S Scylla-örvénynek viszik.

Ezt csaplárnénak nevezte
     Véczy és a tartomány,
S amint róla feljegyezte,
     Olyan mint egy ékes lyány,
A kezébe pintest kongat,
Szép szemével úgy kacsongat,
     Hogy sokat magához csal.

Ah, de bő ágyéka mellett
     Tágas, mély örvény hiúl,
Habzik benne a vizellet;
     Nagy veszély van innen s túl!
Mert kit itt el nem merít is,
Túlnan a kormos Mefítis
     Gőzi bűzi fojtja meg.

Eljutván e korcsomához
     A megbúsúlt Húriel,
Bétipeg s Antal gazdához
     Bús szavát így kezdi el:
Óh te, akinek markába
Adta a gróf árendába
     A bort és a pálinkát;

Antal! ím, mindjárt Pozsonyból
     A nadrág-vivő kiér;
Csalfa lévén, egy asszonyból
     Véczy könnyen csúfot vér:
Támassz záport száz üveggel,
Öntsd el népét fergeteggel,
     Részegítsd agyon magát.

Fáradságod szép jutalma
     Virradtáig Náni lész,
Tőlgye, vőlgye, mint birsalma,
     Gömbölyű, kerek s egész,
Nem visel még semmi kéket,
Nem traktált deákot, péket,
     Kétforintos nimfa ez.

Néked azt nem illik kérni,
     Mond Antal, parancsolhatsz;
Nékem illik a bort mérni
     S teljesítni, amit hagysz.
Ezt mondá levett kalappal;
És kivont dugóval, csappal
     Megnyitott hordót, butykost.

Ím, butykossal és kupával
     Omlik a borfergeteg,
Rakkival s rozspálinkával
     Három butykos telle meg
Véczy éppen akkor ére
A nagy zűrzavar helyére
     Kótyogós vitézivel.

Tüstint közrevészi őket
     A bor és pálinka-szesz,
Felforgat sok agyvelőket
     S hírtelen nagy lárma lesz.
Most a kancsószájig düllyed
Majdmeg a fenékre süllyed
     A sok nyughatatlan hab.

A vitézek elmerűlnek,
     Már testekben nincs erő,
A nagy habba torkig űlnek;
     A veszély mindjobban nő.
Nagymihály egy kősziklába,
Ott a korcsma ajtajába,
     Orrtörést is szenvedett.

Húriel, ki arra vágyott,
     S célja a' volt szívinek,
Hogy Scyllán halálos ágyot
     Vessen a jó Véczynek,
El nem ment a mély örvénytől,
Hogy majd a vitéz legénytől
     A nadrágot elvegye.

Ah, de bezzeg rossz idővel
     Jára a jó Jancsi ott,
Mert a tág üregbe fővel
     Édes öccse bébukott.
Őtet négyszer elpeselte,
Végre öccsét is benyelte
     A sebes örvény lyuka.

Interim jobban öregbűl,
     Tör, ront mindent a veszély,
Nem süt fény a fergetegbűl,
     A korcsmára űl vak éj.
Mennek kőnek és lapátnak,
A nap kettő, mégse látnak,
     Reng a főld, forog velek.

Véczy a kompániának
     Vesztit látván, így sohajt:
Óh be boldogok valának,
     Nem szenvedtek semmi bajt,
Akik jó atyjok szemébe,
Otthon a híves pincébe
     Holtra részegedtenek!

Véczy már magát elszánta,
     Józanság, vagy veszteség!
Amidőn őtet megszánta
     Jámborságáért az ég.
S egy hatalmas istenasszon,
Hogy minden bajt elszakasszon,
     A nadrágzsebből kiszállt.

Gömbölyű, kerek formája,
     Sárga, verhenyes, fejér,
Zőld selyem strikkolt ruhája;
     Édes hangja lelket ér.
Ezt ifjak, vének, leányok,
Mind keresztények s pogányok
     Tisztelik mind egyaránt.

Ember ennek fávorából
     Várat, pendelt megvehet,
Ez kisasszonyt sok banyából,
     Sok tökből bőlcset tehet.
Sok nagy pénzes úraságra
A becsűlet s a podágra
     Emiatt jön úgy reá.

Húszas márjással, petákkal,
     Körmöc, császár, szúferint,
Több fejér s veres nimfákkal
     Jőnek véle per forint.
És hogy minden észrevenné,
Zeng a jóltevő istenné,
     A kegyes Pecunia.

S ím, lelket nyerő szavának
     Bájoló pengésire
Kedve jő Antal gazdának,
     S nyájasan néz Véczyre;
Visszahordja a kupákat,
Klázlikat, butelliákat,
     Pálinka s bor elrepűl.

Szűnik a zaj, és alóla
     Véczy eljön népivel:
Itt a nadrág - Véczy szóla -
     Adiő, bon Húriel!
Hurjel, nem tom mit morogván
S a púdermantelt felfogván,
     Tűkröt fordít Véczynek.

Igy vonúl az ég aljáról
     A vak éj palástja fel,
Míg a Ganges oldaláról
     Balzsamos szellő lehel.
S a setéttel szőtt ablakba
Rózsa és hószin alakba
     Hasadó hajnal virít.

Így piroslott vólt a Concha
     És fodor habok felett
Vénus isten-ifjasszonka,
     Amidőn világra lett. -
Végre pudlis hintajával
S meztelen fenómonjával
     Húriel madám eltűnt.

Véczy és az ő flottája
Addig-addig tévelygett,
Hogy sokára Farkasd tája
- - - - - - - - -

[Aranysujtásos nadrág] - Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály

[Aranysujtásos nadrág]